ÖnMunka

Depresszióban: Mikor Kezdődik Már Végre El az Életem? – Byron Katie Videó

2012-02-21T13:04:00.000+01:00

A soron következő videónkban Katie egy depressziós hölgynek segít rálátni arra, milyen megvizsgálatlan gondolatok tartják fent az állapotát. A hölgy a testét, a betegségét okolja azért, hogy még képtelen volt elkezdeni valójában élni, hogy képtelen megvalósítani az életben azokat a feladatokat, melyeket szerinte már meg kellett volna csinálnia.

A depresszióról nem is annyira zárójelben, viszont nagyon leegyszerűsítve annyit, hogy a GNM (Újmedicina) végre érthetően elmagyarázza, mi is ez, hogyan is alakul ki, és hogyan tudunk kijönni belőle. Az egész abszolút egybevág a stresszes gondolataink megkérdőjelezésével, hiszen, amikor elhiszünk bizonyos történeteket magunkról és másokról, akkor az agyunk bizonyos, meghatározott területeire csapódnak be az elszenvedett érzelmi konfliktusaink. (Pl. birtokveszteségi, bitrokbosszúsági, identitás, nemi, stb. konfliktusok). Ha pedig egy aktív konfliktusunk mellé elszenvedünk egy másik érzelmi konfliktust is, vagyis az is becsapódik az agy megfelelő zónájába, akkor ún. agyi konstelláció jön létre, ami bizonyos esetekben mély depressziót fog eredményezni. (Van olyan eset, amikor már egy konfliktustól is depresszívvé válik a személy.) Más esetekről most nem beszélnék, ehhez mindenképp az Újmedicina részletes tanulmányozását ajánlom, mely teljesen más megvilágításba helyezi testünk és „betegségeink” működési mechanizmusát, és teljes mértékben felszabadít a betegségektől való félelmünktől. (A bejegyzés végére belinkelek egy GNM-es oktatóvideót a depresszív hangulatváltozásról.)

ÖnMunka szempontból pedig úgy tudunk ide kapcsolódni, hogy a Négy kérdés és megfordításokkal megkérdőjelezhetjük az érzelmi konfliktusainkat, melyek így feloldódnak, és az általuk „okozott” testi-lelki elváltozások önmaguktól meggyógyulnak, helyreállnak. És egészen addig, amíg ezek a konfliktusok (elhitt stresszes gondolatok) élnek bennem, addig nem tudok pl. felkelni az ágyból, és nem leszek képes bemenni a munkahelyemre, mert az életenergiámat a stresszes gondolataim szívják el, felkelésre már nem marad elegendő. Ezt azoknak is érdemes tudni, akiknek a környezetében él (mániás-) depressziós személy, akit hiába nógatunk, hogy „Kelj már fel!”, leginkább még mélyebbre nyomódik ez által. Én is akkor keltem fel, amikor felkeltem, és ez akkor még nem volt tudatos konfliktus-feloldás, és évekig visszabillent a depresszióba, mostanra azonban hírmondója sem maradt a valamikor teljesen bénító állapotnak.

Biztatlak arra, hogy ha depresszióban szenvedsz, kezdd el felülvizsgálni az összes bénító, stresszes, öngyűlölő, ember- és világgyűlölő gondolatodat a Négy kérdéssel és Megfordításokkal, és amikor elérkezik az idő, fel fogsz kelni. Amíg elhiszed, amit hiszel, addig ugyanúgy érzed magad, és ugyanúgy is tudsz csak viselkedni. Nem Te csinálod, biológiai programként csinálódik Veled. Nem Te hitted el, elhívődött az elméd által, melyről már írtam, hogy egy elhívőgépezet. Nem vagy hibás, senki sem hibás, a gondolataid és az elméd sem az, mindenki csak úgy működik, ahogy működik. A belépési pontod a stresszes gondolataid észrevétele, tudatosítása, majd megkérdőjelezése.

És akkor nézzük az önvizsgálat-videót:

2 hely maradt a március 10-11. minicsoportos ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha már tényleg megkérdőjeleznéd, amit önmagadról, az emberekről és a világról hiszel. Jelentkezési határidő: február 27. További információ: http://kincsamivan.hu/programok.html

A depresszív hangulat (depresszió) kiváltó konfliktusai GNM videó:

http://vimeo.com/26980911

Segítség! Erőszakos, Rossz Ember Vagyok!

2012-02-16T11:09:00.000+01:00

„A cselekedeteid a saját megvizsgálatlan gondolataidból fakadnak. Amikor pedig megkérdőjelezed a gondolataidat, a viselkedésed automatikusan változik, anélkül, hogy kontrollálnod kéne magadat.” (Byron Katie)

Egy újabb segítségkérő levelet fordítottam Byron Katie legfrissebb hírleveléből:

Drága Katie!

Szégyenkezve írom ezeket a sorokat, mert az én problémám nem az, hogy mások bánnak velem rosszul, hanem, hogy én bántok másokat.

Legdrágább Louis!

Értelek, és szeretném, hogy tudd, hogy ezen addig nem is lehet változtatni, amíg elhiszed a stresszes gondolataidat. Amikor elhisszük, amit gondolunk, akkor ebből az összezavarodottságból fakadnak a cselekedeteink. De ha megvizsgálod ezeket a fájdalmas gondolatokat, akkor azok elveszítik az erejüket, és kedvesebb viselkedési formák bukkannak fel előtted; a cselekedeteid automatikusan változnak meg.

Próbálom megérteni magamat, figyelni, hogyan is történik ez az egész, de bármennyire látom is, mennyire nem helyesen cselekszem, mégsem tudom másképp. Leginkább azt hiszem magamról, hogy egyszerűen rossz ember vagyok, és semmit sem tehetek ez ellen.

Senki sem bántana egy másik emberi lényt, ha nem lenne összezavarodva. Az összezavarodottság pedig a magunkról, másokról és a világról elhitt stresszes gondolatokból fakad. Az összezavarodottság az egyetlen szenvedés ezen a bolygón (vagy bármelyik más bolygón is).

Rengeteg negatív jellemvonásom van. És mindig azokat bántom, akiket szeretek, és akik engem szeretnek. Az is eszembe jutott már, hogy megszállott vagyok, és eljátszottam a boszorkányűzés gondolatával. Irányítottnak, tehetetlennek, elkeseredettnek érzem magam. És ez mindig is így volt, ameddig csak visszaemlékszem.

Leírtad már a stresszes gondolataidat és elvégezted velük a Munkát? A honlapomon megtalálod az ingyenes Segélyvonalat, sokan találtak már megnyugvást a képzett facilitátorainkkal végzett önvizsgálat után. A honlapon megtalálod az Akkreditált Facilitátorok listáját is.

Értéktelen ember lett belőlem, mert… Nem is tudom, miért. Fiatalabb koromban még nem tűnt fel, mennyire rossz ember is vagyok. Hogy mennyire önző és énközpontú vagyok. Amikor pedig elkezdtem vizsgálgatni magamat, csak csúnyát és rosszat találtam. Amit meg akarok tenni, azt nem teszem, amit pedig nem akarok megtenni, pont azt teszem meg. Micsoda elkorcsosult ember is vagyok én! Hát, így érzem magam. Szeretnék jó lenni, de hát hogyan javíthatja meg magát valaki, aki rossz?

Egyszerűen. Úgy, hogy: Ítéld meg a felebarátodat, írd le, tedd fel a négy kérdést és fordítsd meg. A leveled hemzseg a megkérdőjelezetlen ítéletektől. Például: „Rossz ember vagyok”, „Amit meg akarok tenni, azt nem teszem”, „Sosem leszek képes megváltozni”. Elképednél, micsoda igazságokat fedezhetnél fel, ha őszintén megkérdőjeleznéd az ilyen gondolataidat! És szeretném megkérni a Munka-facilitátorokat világszerte, hogy ennek a hírlevélnek a segítségével osszák meg veled a saját megMunkázott hiedelmeiket és megtapasztalásaikat. Nem vagy egyedül, Angyalom!

Hogyan képes egy eltörött dolog megjavítani saját magát? Hogyan képes egy elromlott szív tisztán meglátni, mi a helyes, és hogyan képes jót cselekedni annak ellenére, hogy rosszként ismeri magát?

Már százezrek tették meg ezt a Munka segítségével – sokuk még nálad is rosszabbnak gondolta magát. Elítélt gyilkosok, erőszaktevők, vagy a Ruandában népirtást elkövető hutuk, és még folytathatnánk. A cselekedeteid a saját megvizsgálatlan gondolataidból fakadnak. Amikor pedig megkérdőjelezed a gondolataidat, a viselkedésed automatikusan változik, anélkül, hogy kontrollálnod kéne magadat.

Olvastad a Négy kérdés című könyvemet és láttál már néhány Munka-videómat? Ezek nagyon sokat tudnak segíteni. Ugyanakkor, ha nem végzed saját magad is a Munkát, akkor a könyvekkel és a videókkal nem sokra mész. A szabadság a születési jogunk, én ehhez adom át neked a meghívót.

Van egy 14 éves lányom, aki olyan szeretne lenni, mint én vagyok (legalábbis ezt mondja). Ez nagyon megijeszt engem, semmiképp nem akarom, hogy rám hasonlítson. Nehogy olyan legyen, mint én! Legyen boldog, rendben önmagával, és élje azt az életet, amit élni akar.

A lányod azzá válik, akivé válik; végső soron ez csakis az ő dolga. Ha te gondoskodsz a saját mentális dolgodról és sorra megkérdőjelezed a saját stresszes gondolataidat, akkor az életed drámai módon fog megváltozni, és akár a lányod számára is élő példává válhatsz – annak a példájává, hogyan lehet tiszta elméjű, boldog és kedves életet élni. Ez a legjobb dolog, amit csak tehetsz érte, és a legjobb, amit saját magadért tehetsz.

Sokaktól hallom, hogy semmit nem bánnak a múltjukkal kapcsolatban. Én annyi mindent bánok.

Ez nem is lehet másképp, mivel elhiszed a magadról és a rólunk szóló stresszes gondolataidat! Ha nem hinnéd el őket, akkor valami teljesen valódiként, tisztaként és kedvesként nyilvánulnál meg a jelen pillanat fényességében: itt nincs jövő, nincsen múlt, nincs szükség reményekre vagy megbánásra. Amint elkezded reggelire elfogyasztani a Munkát – vagyis napi rendszerességgel kérdőjelezed meg a hiedelmeidet -, az életed egyre nagyobb részét fogod ebben a teljesen erőfeszítésmentes elmeállapotban tölteni.

Bárcsak rengeteg mindent máshogy csináltam volna! A francba, bárcsak most tudnám másképp csinálni a dolgaimat! De nem megy…

Hallak, Aranyosom, és lehetséges eljutni az összes látszólagos problémád gyökeréhez.

Amikor lenyugszom, és a lehető legjobban elcsendesedem, akkor is csupán szomorúságot érzek. És ez már 33 éve tart (16 éves korom óta), mindig csak a szomorúság. Nem tudom, miért van ez így.

Ha nem hasonlítanád az életedet mások életéhez, képes lennél-e vajon szomorúságot érezni? Vedd észre, hogyan hasonlítgat az elméd minden pillanatban, és ki lennél ebben a szent pillanatban, itt és most, ha nem lennél képes múltbeli és jövőbeli összehasonlításokat tenni?

Talán Anyukám miatt. Valószínűleg Anyukám miatt. Anyu sem volt sosem boldog, és több idegösszeroppanást is kapott már. Érdekes kapcsolat van köztünk. Mostanra már vele is nagyon szemét módon bánok. Annak ellenére, hogy férfi vagyok, nagyon hasonlítok rá, és szinte ugyanúgy viselkedek. Szerintem én vagyok számára az a lánygyerek, akit sosem szülhetett meg (négy fia van). De mért haragszom rá ennyire? Mindenért őt okolom.

Tölts ki egy Ítélkezőlapot anyukádra, vagy akár egy tucatot, vagy épp százat, mindaddig, amíg a történeteid végére nem érsz. Például, „Haragszom anyámra, mert…”, „Azt akarom, hogy anyám…”, „Anyámnak … kéne/nem kéne”, „arra van szükségem, hogy az anyám…”. És így tovább. Aztán pedig kérdőjelezd meg az összes leírt gondolatot – akár facilitátor segítségével. Végezz el egy Munka-tanfolyamot, gyere el a 9-napos School-ba, vagy akár az egy hónapos Turnaround House-ba (Megfordítás Ház), amennyiben szeretnél teljesen elmerülni ebben az önfelismerő folyamatban. De ha őszintén szeretnéd megfordítani az életedet, nincs feltétlenül szükséged erre, egyedül is képes lehetsz megcsinálni.

Mindig is különleges voltam számára, most akkor miért gyűlölködöm vele? Mért nem vagyok már képes felnőni? 49 éves vagyok, belül azonban még mindig kisfiúnak érzem magam. Azt hiszem, hogy ha a gyerekeim látnák a változásomat, az mindent megváltoztatna számukra. Ami voltam, csupán egy emlék maradna, és akivé válok, az lenne Apa. De elég belőlem mára, csak meg akartam osztani valakivel a gondolataimat. Segítségre van szükségem.

Üdvözlettel, Louis

A honlapomon rengeteg segítséget találsz, Édesem. Szeretetet és ön-felismerést kívánok neked.

Szeretettel,
bk

Az eddig elkészült magyar feliratos Munka-videókat itt találod:

http://www.youtube.com/user/oraveczandiMunka?feature=watch

Segítség a Munka végzéséhez, és letölthető Munka-lapok itt:

http://kincsamivan.hu/hogyan-vegezd-az-oenmunkat-egyeduel.html

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam extra időpont: 2012. március 10-11. Jelentkezési határidő: február 27. További információk itt: http://kincsamivan.hu/programok.html

Egy Drága Résztvevő élménybeszámolója a legutóbbi Alaptanfolyamról pedig itt olvasható:

https://www.facebook.com/notes/sándor-csizmadia/élménybeszámoló-oravecz-andrea-byron-katie-ébresztő-önmunka-módszerének-alaptanf/346574902039671

A Legnagyobb Emberi Félelem - Byron Katie Videó

2012-02-13T11:10:00.000+01:00

Szeretettel ajánlom megnézésre a következő Byron Katie videót, melynek az eredeti címe: „Fekete vagy Fehér. Most már értem.” Ebben a videóban Katie egy színesbőrű lánynak segít rálátni arra, milyen világot érzékel, ha elhiszi, hogy a fehér emberek az ellenségei, és ki is lenne, ha soha többé nem tudná ezt a gondolatot gondolni. A párbeszéd egészen kivételes, nagyon kevés szó hangzik el benne, viszont annál több belső felismerés. Érdemes a legvégéig megnézni, mert Katie lerántja a leplet a legnagyobb emberi félelmünkről. Ami nem a halálfélelem…

„Be Kell Vonzanom a Boldog Családi Életet" – Igaz Ez?

2012-02-09T13:37:00.000+01:00

A mai bejegyzést a legfrissebb Byron Katie hírlevélből fordítottam. Egy kétségbeesett nő segítségkérő levele, és Katie spirituális maszlagot eloszlató válasza. Szeretem a spirituális maszlag eloszlatást. Te hol dagonyázol még benne?

Drága Katie,

Nagyon szeretem a Munkát, és nagyon szeretlek Téged. Sok témában végeztem már el sikeresen az önvizsgálatot, most viszont elakadtam, és nem tudom, merre tovább. Egyedülálló, hamarosan 43 éves nő vagyok. Szeretnék családot. Szeretnék saját gyereket és párt. Az aggaszt a legjobban, hogy a korom miatt már lecsúszom a gyerekvállalásról. Próbálom megMunkázni ezt a témát, mégsem megy. Kérlek, segíts!

Például, amikor azt a gondolatot vizsgálom, hogy „Gyereket akarok”, a „Nem akarok gyereket” című megfordítás nem hoz semmilyen megkönnyebbülést.

Alaposan megkérdőjelezted ezt a gondolatot, Kedvesem? Például, belemerültél-e jó mélyen a második kérdésbe, hogy megláthasd, tényleg biztosan tudhatod-e azt, hogy te gyereket akarsz? És a harmadik kérdésre kapott válaszaidat mind megkerested? Amikor azt hiszed, hogy gyereket akarsz, miközben nincs gyereked, az óriási feszültséget eredményez. Legyél alapos. Kövesd végig az okokat és a következményeiket. Hogyan reagálsz, mi zajlik benned, amikor azt hiszed, hogy gyereket akarsz, s közben nincs gyereked? A negyedik kérdésre is fordíts elég időt, és engedd bele magad. Ki lennél, ha soha többé nem tudnád ezt a gondolatot gondolni? Találtál 3 valódi, konkrét példát az életedből, miként igaz az a megfordítás, hogy „Nem akarok gyereket”? Teljesen nyilvánvaló, hogy nem akarsz, hiszen nincs gyereked. Keress erre példákat! Nekem van egy. Nyilvánvaló, hogy nem akarsz gyereket, mert még nem fogadtál örökbe. Találsz még három példát?

Aggódom, hogy ha most ezt nem tudom rendesen megcsinálni, akkor emiatt nem lesz gyerekem.

„Nem jól csinálom ezt” – egy újabb fincsi megkérdőjelezendő gondolat. Meg az is, hogy „Végül nem lesz majd gyerekem.” Ennek az egésznek nem az a lényege, hogy lesz-e gyereked vagy sem; a lényeg a te szabadságod. Utána pedig már boldog leszel, akár gyerekkel, akár nélküle. Hát nem emiatt akarnak az emberek gyereket? Ahogy gyakran mondogatom: hagyd ki a közbünső lépést, légy boldog már mostantól.

Vagy az ezzel kapcsolatos stressz miatt nem lesz majd végül gyerekem.

Ez egy újabb megvizsgálandó. Rengeteg megkérdőjelezetlen hiedelem repdes a történetedben, és az egésznek semmi köze a gyerekekhez.

Mi van, hogy ha az igaz lelkem szándéka szerint akarok gyereket, de elrontom a dolgot, mert túl aggodalmaskodó vagy negatív vagyok?

Honnan tudhatod, Aranyos, hogy az „igaz lelked” egyáltalán létezik? Ez igen stresszes gondolat, amikor fogalmad sincs, mi is az és hol is van az az „igaz lélek”. Érdemes lenne megkérdőjelezned azt, hogy „Az igaz lelkem akar gyereket”, és azt, hogy „Van igaz lelkem”. Munkázz Akkreditált Facilitátorral, ha úgy gondolod, segítségedre lehet. És még egy megkérdőjelezendő gondolat: „Elronthatom a dolgot.”

Vagy azért rontom el, mert nem kérdőjelezem meg rendesen a gondolataimat?

Az „elrontás” központi témának látszik nálad. Szinte mindenkinek érdemes megkérdőjeleznie azt az alaphiedelmet, hogy „Lehetséges hibázni.” Vizsgáld meg te is, merülj jó mélyen bele, egyedül vagy képzett facilitátorral.

Ha használom a vizualizációs technikát, lehet, hogy könnyebben megy majd, mert már korábban is sikerrel vizualizáltam, és úgy hiszem, működik.

Tapasztalatom szerint a vizualizáció nem segít. A pozitív megerősítésekhez hasonlóan a vizualizáció is csupán ragtapasz. Nem foglalkozik az eredetileg elhitt stresszes gondolataiddal, az alvilággal, ami nem veszít az erejéből, bármennyire napsütésesek is a vizualizációid.

De vajon eleget és megfelelően vizualizálok-e ahhoz, hogy olyan szintre emeljem a rezgésszintemet, amivel bevonzhatom magamnak a gyereket és a párt?

Honnan tudhatod, hogy létezik egyáltalán olyanod, hogy „rezgésszint”? Ez a fajta mágikus gondolkodás – „A Titok” – színtiszta egó, és fényévekre van az önvizsgálattól. A Titok arról szól, hogy megpróbálod megszerezni, amit akarsz. A Munka pedig arról, hogy azt akarod, amid már van, azt szereted, ami van.

És ha felhagyok a gyerek akarásával, akkor végül lehet, hogy nem lesz családom.

Az akarással nem tudsz felhagyni. Lehetetlen nem akarni addig, amíg elhiszed a gondolataidat.

És lehet, hogy már túl késő a gyerekvállaláshoz? Ez nagyon fontos kérdés.

Nem, a fontos kérdés a szabadságod. „Nem lehetek boldog gyerek nélkül” – kérdőjelezd meg ezt, kérlek. És azt is, hogy „Ha lesz gyerekem, boldog leszek.”

Elronthatom azzal, ha nem végzem a Munkát, nem vizualizálok, vagy nem választok eléggé pozitív töltésű szavakat? Egyszer azt mondta nekem egy médium, hogy „nagyon erősen tudsz vizualizálni, és ez jó, de ha nem cseréled le a negatív gondolataidat, akkor bolgotalanabb életed lesz.” Lehet boldogtalanabb egy élet a negatív gondolatok miatt?

Ne foglalkozz a vizualizációval és a negatív gondolatokkal. Ha megkérdőjelezed a gondolataidat, a negativitás automatikusan eltűnik; semmit nem kell csinálnod vele.

Már megMunkáztam ezeket a gondolatokat, de semmilyen megkönnyebbülésre nem leltem.

Akkreditált Facilitátorral dolgoztál? Ha ezt nem engedheted meg magadnak, fordulj az ingyenes Segélyvonalunkhoz, amit megtalálsz a honlapon.

Lehet rosszul csinálni a dolgokat? Mert ha igen, akkor folyton azon kell aggodalmaskodnom, hogy jól kell csinálnom, hisz lehet, hogy emiatt nem lesz gyerekem. Nem tudom.

A következőképpen nézd végig ezt a gondolatot:

„Jól kell csinálnom” – igaz ez? - Nem tudom.

„Jól kell csinálnom” – teljesen biztos lehetek benne, hogy ez igaz? - Nem.

Mi zajlik bennem, ha elhiszem a gondolatot? – Szörnyen szorongok. Teljesen összezavarodok, mivel nem tudom, hogy jól csinálom-e vagy sem. Boldogtalan jövőt képzelek el magamnak, mivel elrontottam valamit. Lehangoltnak és tehetetlennek érzem magam. Haragszom magamra, mert azt hiszem, hogy tudnom kéne, mi a helyes út, és jól kéne csinálnom a dolgaimat. Ostorozom magam, és egy szerencsétlen lúzerként tekintek magamra.

Ki lennék a gondolat nélkül, hogy „Jól kell csinálnom”? - Boldogabb, könnyedebb. Kíváncsi lennék, hogy mit hoz az élet. Több lehetőséget vennék észre az életemben. Nem lennék rögeszmés. Nem próbálnám meg folyton előre kitalálni a dolgokat. Csak figyelnék és tanulnék.

Megfordítás: „Nem kell jól csinálnom.” Példák: 1. Nos, nyilvánvaló, hogy nem kell jól csinálnom, hisz követtem el már néhány „hibát” az életben, és még mindig itt vagyok. Van egy jó kis életem, elég ennivalóm, van hol laknom, van levegőm is, amit belélegezhetek. 2. Senki nem jegyzi a pontjaimat (csak én magam, időnként). 3. Volt olyan, hogy elrontottam (szerintem), és mégis jó dolgok születtek abból a „hibából”. Keress 3 saját példát az utóbbira.

„Rosszul kell csinálnom.” Mit mond neked ez a megfordítás? Csukd be a szemed, nézd meg az életedet, keress 3 konkrét példát, amikor az volt igaz, hogy rosszul kell csinálnod.

El van-e valahol döntve, hogy lesz-e gyerekem vagy sem?

Ezt is érdemes megvizsgálni.

Vagy elengedhetem az egészet és hagyhatom, hogy a lelkem gondoskodjon minderről?

Addig nem tudsz elengedni sem, amíg elhiszed a stresszes gondolataidat.

Mert már minden, ami valaha történni fog velem, el van döntve? Így van? Nagyon remélem, mert ha igen, akkor elengedhetem az egészet és nem kell aggódnom miatta. De mivel nem tudom biztosan, nem vagyok nyugodt, és akkor jól kell csinálnom, és ez rengeteg stresszt okoz bennem. Ha viszont tudok tenni ennek érdekében, és szabadon választhatom meg a saját valóságomat, akkor ez lehetővé teszi számomra, hogy boldog családi életet és saját gyrekeket vonzzak be magamnak. Egy csodálatos forrásból, Abraham-Hicks-től például olyan információk jönnek, hogy „te választod meg a saját valóságodat”. Egyszerűen csak válassz pozitív gondolatokat, hidd el őket, így megemelkedik a rezgésszinted, és ha jól csinálod, akkor bevonzod, amit szeretnél. Ez egy univerzális törvény – a vonzás törvénye. Ami azt jelenti, hogy be tudom vonzani, viszont, ha negatívan gondolkodom, akkor nem fogom bevonzani.

Ezek a spirituális koncepciók egyszerűen nem működnek, tapasztalatom szerint, csak egy jó adag extra feszültséget hoznak az életünkbe – ahogy ez drága szavaidból is kitűnik. Honnan tudhatnád, hogy „te választod meg a valóságodat” vagy sem? Csak azért, mert valamelyik spirituális író ezt állítja, akkor már biztos így van? Ő honnan tudja? És elsőként is, honnan tudod egyáltalán, hogy ezt az Abraham nevű spirituális „entitást” csatornázzák?

A Munka a lényeggel foglalkozik, túl minden spirituális vagy más elképzelésen. És a Munka működik, már amennyiben az elméd nyitott rá.

Az idő rohan, egyre öregebb leszek, és aggaszt, hogy a boldogságom rajtam múlik.

Természetesen a boldogságod rajtad múlik – ki máson is múlhatna? De nem úgy, ahogy azt elképzeled. Nem kell ügyeskedned, és nem kell próbálkoznod. Nem kell kontrollálnod a negativitást. Mindössze annyit kell tenned, hogy megkérdőjelezed azokat a gondolataidat, melyekbe beleőrülsz. Dolgozz tapasztalt Facilitátorral, menj el Munka-tanfolyamra, gyere el a 9-napos School-ba. Mélyülj el annyira a Munkában, amennyire csak tudsz, és minden ki fog tisztulni.

Össze vagyok zavarodva, és nagyon-nagyon szomorú vagyok. Kérlek, segíts! Köszönöm!

Szeretettel, K.

Remélem, hogy tudtam segíteni, Édesem. Az elhitt gondolataink okozta összezavarodottság a szenvedés egyetlen lehetséges módja. Szeretlek.

Szeretettel, bk

A témában ajánlom felfrissítésre a Létezik-e a Titok című bejegyzést:

http://onmunka.blogspot.com/2011/01/letezik-e-titok.html

A ragtapaszolásról pedig ez jutott eszembe:

http://onmunka.blogspot.com/2010/11/egy-osi-sportrol-ragtapaszolasrol.html

Byron Katie Ébresztő Idézetek 3.

2012-02-06T14:22:00.000+01:00

Összegyűlt egy újabb bejegyzésre való a Facebook-os csoportunkban rendszeresen kiposztolt Katie idézetekből. Szép lassú, figyelmes elolvasásra ajánlom őket, mélyen magadba engedve mindegyiket, és megvizsgálva, mit is mondanak Neked. Kellemes beengedést kívánok!

„A kölcsönös tisztelet nem azt jelenti, hogy te tisztelsz engem. Hanem azt, hogy én tisztelem önmagamat és téged.”

„Elképzelhető, hogy minden ember a tőle telhető legjobbat teszi minden pillanatban, épp ahogyan te is?”

„Ha azt hiszed, ’Szeretnem kéne magamat’, melyik ’magam'-ra is gondolsz pontosan?”

„Bármikor, ha együttérzést szeretnél másoktól, arra próbálod rávenni őket, hogy a mítoszod részesei legyenek. Ez pedig mindig fáj.”

„A dolgok mindkét oldalát megnézem: ez az oldala gyönyörű, az az oldala is gyönyörű.”

„Az épelméjűség – a valóságban gyökerező elme – a védelem egyetlen létező formája.”

„A Négy kérdés megválaszolása kiugraszthatja az identitásodat önmagából. Ez pedig nagyon ijesztő lehet, mivel ott maradsz szabadon… és hogyan is nézne ki ez a szabadság?”

„Szerinted már ki kellett volna nyílnod? Próbálj csak kinyitni egy virágot, mielőtt az készen áll rá. Összenyomod, összetörik, és meghal. Nem nyílunk ki a saját időnk előtt.”

„Minden pillanat ajándék: Te vajon kicsomagolod a te ajándékodat most, és most, és most…?”

„Amikor megkérdőjelezed a stresszes gondolataidat, a gondolatok elveszítik az erejüket, kedvesebb választási lehetőségek bukkannak elő számodra, így a cselekedeteid automatikusan változnak meg.”

„A te boldogságod tőled függ – ki mástól is függhetne?”

„Amint elkezded elfogyasztani a Munkát reggelire – más szóval, napi rendszerességgel kérdőjelezed meg a gondolataidat -, ez az erőfeszítésmentes elmeállapot egyre inkább a hétköznapi életed részévé válik.”

„Boldog Új Pillanatot! Hisz semmi más nem lehetséges az olyan szem számára, mely valóban lát.”

„Szeretnél másképp cselekedni? Ez nem lehetséges addig, amíg nem tudsz másképp érzékelni.”

Amit látsz, nem a Valóság, hanem a program-hiedelem-szűrőid által torzított értelmezésed a Valóságról. Mindannyian egy pici kulcslyukon keresztül látjuk a Nagy Egész egy aprócska töredékét. Ráadásul mindannyiunk más lyukon keresztül néz. A hiedelmeink megkérdőjelezése tágítja a perspektívánkat, így képesek leszünk megérteni másokat és máshogyan cselekedni.

„Feladatunk a feltétel nélküli szeretet. Mindenki más feladata pedig a gombjaink nyomogatása.”

„Elkezded felismerni, hogy semmi sem az, aminek látszik, és egyszerűen csak nevetned kell.”

„Ha nem hinnéd el a magadról és a rólunk szóló stresszes gondolataidat, valami végtelenül valódiként, tisztaként és kedvesként jelennél meg a jelen pillanat ragyogásában: itt nincs jövő, nincs múlt, nincs szükség reményekre, nincs megbánás sem.”

„Amikor felfedezed, hogy minden boldogság benned van, az akarásnak és a szükségnek vége szakad, és az élet nagyon izgalmassá válik.”

„Amikor az elméd kinyílik, az egész világ a helyére kerül.”

„A testek különállóak, de az elmék képesek egyesülni.”

“Ha tudnád, milyen fontos vagy, milliárdnyi darabra töredeznél és egyszerűen csak fény lennél.”

„Amikor a példákat keresed a megfordításokra, ne csak találgass, hanem tényleg lásd is a képeket! Légy szemtanúja a saját életednek. A Csendben ismerkedj meg magaddal.”

„Ha tényleg szeretnéd megismerni az igazságot, fuss az ellenségedhez.”

„Kliens: Arra van szükségem, hogy Isten elvegye a szenvedésemet. Katie: Fordítsd meg, Isten elfoglalt, vedd el magadtól a szenvedésedet.”

„Az ego, ahogy leereszt, ellenáll. Fokozatosan elveszíti az eddig ismert világát, melyben minden folyamatosan változik.”

„Azokról, akiket a legjobban utálsz a világon, kiderül, hogy mindegyikük Te magad vagy.”

„A flörtölés manipuláció: így próbálsz valakit bevonni az életedbe, aki magától nem jönne.”

„A külvilágban elért eredmények átmenetiek és hamis hatalmat képviselnek. Amikor a világot próbáljuk megváltoztatni, a fókuszunk odakint van, és ily módon semmi sem változik meg igazából.”

„A nem szeretett gondolatok újra meg újra visszatérnek, egészen addig, amíg szívesen látottakká és szeretettekké válnak.”

Hogyan Találjam Meg az Igazit?

2012-02-02T17:17:00.000+01:00

Elnézésedet kérem, ha más témára számítottál, mint ami most következik. :) Sokan keresnek meg azzal a kérdéssel, hogyan is lelhetnek rá egy stresszes történetben arra a hiedelemre, amellyel a legérdemesebb dolgozniuk. Vagyis: "keresik az Igazit". Azt a gondolatot, amelyet megvizsgálva a történet szorítása jócskán enyhül, azt a gondolatot, amelyet úgy szoktam jellemezni, hogy „viszi magával a többit is”.

Általában azért nem egyetlen ilyen gondolat-hiedelem bújik meg egy stresszes élethelyzetünkben, történetünkben, ezért óva intelek attól, hogy oly bőszen csak azt a bizonyos Igazit keresd… És akkor az élet más területeiről még nem is beszéltem… :)

Nos, figyelmedbe ajánlom Byron Katie, A Négy Kérdés című könyvében bemutatott kutatási technikát, amihez 6 darab üres papírlapra lesz szükséged. Ezeket sorszámozd be, terítsd ki magad elé, és nézzük, mi kerüljön szép sorban rájuk. Az egyes lapok tetejére a következő címet írd fel:

Tények, Érzések – a lap közepe táján pedig azt: És ez azt jelenti, hogy…
Mit akarok?
Mi kellene?
Mire van szükségem?
Ítélkezés
Soha többé

Az a leginkább célravezető az önvizsgálat szempontjából, ha minél szabadabbra engeded a gondolataidat a bosszúságot, szomorúságot, csalódottságot, félelmet, stb. okozó eseménnyel kapcsolatban. Használd arra a gondolatokat, hogy még intenzívebben érezd az érzéseket is, és figyeld meg, hogy az adott gondolat melyik címszóhoz, melyik papírlapra illik leginkább. Próbálkozhatsz teljesen eltúlzott gondolatokkal is, ne cenzúrázd magad, itt az alkalom, hogy minden kijöjjön belőled, amitől eddig tartottál, és nem akartál szembenézni vele. Fogalmazz a lehető legegyszerűbben: a nyersen, sallangmentesen megfogalmazott gondolatok lesznek a legnagyobb segítségedre. És nem kell a lapok számozásának sorrendjéhez igazodnod: oda írd az éppen előbukkanó gondolatodat, amelyikre illik. Részletesebben, példákkal illusztrálva ez így néz ki:

1. Az első lapra írj fel mindent, ami „ténynek” tűnik az adott helyzetben, és ami miatt haragot, szomorúságot, csalódottságot, zavart, félelmet, ingerültséget, feszültséget, sajnálatot, bűntudatot, stb. érzel. Ilyeneket, hogy: „Gábor megvárakoztatott”; „Még csak fel sem hívott”; „Elkésett”. Majd mindegyik állítással kapcsolatban határozd meg, hogyan érzed magad tőle, és azt is írd mellé.

A lap közepe tájékán pedig, ahova azt írtad előzőleg, hogy „És ez azt jelenti, hogy…”, értelmezd a fentebb felsorolt „tényeket”. Érdemes a legrosszabb lehetőségeket sorra venni itt, például: „Elkésett, és ez azt jelenti, hogy már nem szeret, nem vagyok fontos neki, megcsal, hazudik nekem, stb.”

2. A második lapra azok a gondolatok kerülnek, melyekben akarsz valamit. „Azt akarom, hogy…” Ezt a lapot arra is használhatod, hogy jó alaposan átgondolod, miként javíthatnál a szóban forgó helyzeten vagy személyen. Mi kínálkozna tökéletes megoldásként számodra? Beleképzelheted magad a Jóisten helyébe, aki tökéletesíti a teremtést. Íme, egy példa: „Azt akarom, hogy történjék bármi, pontosan érkezzen!”; „Minden pillanatáról tudni akarok”, stb. Amikor már úgy érzed, hogy mindent kiírtál magadból, kérdezd meg magadtól, valóban lejegyezted-e az igazi kívánságaidat. Ha még jön valami, azt is írd fel a lapra.

3. A harmadik lap az „ennek és ennek így és így kellene lennie” vagy „nem volna szabad így lennie” típusú gondolatok helye. Ha semmi ilyesmi nem jut eszedbe, gondold át, mit éreznél méltányosnak és helyénvalónak az adott helyzetben, és írj le minden egyes eshetőséget. Pl. „Bocsánatot kéne kérnie tőlem”; „Azt kéne mondania, hogy szeret”.

4. A negyedik lapra az olyan szükségletek és igények kerülnek, amelyek visszaadnák a biztonság- és komfortérzetedet. Írd össze, mi mindenre volna szükséged a boldogsághoz az adott helyzetben. Gyűjts össze, miféle változtatásokat igényelsz ahhoz, hogy a dolgok rendbe jöjjenek. Például: „Arra van szükségem, hogy szeressen”; „Arra van szükségem, hogy megmondja, mennyire hiányzom neki”. Miután néhány mondat összegyűlt már, érdemes fontolóra venned, mire vágysz azután, ha már minden kívánságod teljesült. Ezt is írd le a lap aljára!

5. Az ötödik lapon kíméletlenül ítéld meg a szóban forgó helyzetet vagy személyt - jelzők segítségével. Készíts listát azokról a tulajdonságaikról, melyeket ez a friss bosszúságod hozott a tudomásodra. Pl. kíméletlen, kilátástalan, szemét, önző, reménytelen, hazug, stb.

6. A hatodik lapra pedig mindazt jegyezd fel, ami annyira bánt, hogy biztos soha többé nem szeretnéd újra megtapasztalni az életben. Pl. „Soha többé nem akarom, hogy levegőnek nézzen”.

Miután végeztél, olvasd át az összes lapodat, s közben húzd alá azokat a kijelentéseket, melyeknek a legnagyobb az érzelmi töltése, és ezekkel végezd el egyenként a Munkát. Később a kevésbé erős töltésűeket is megvizsgálhatod majd.

Végezetül pedig egy még egyszerűbb gyakorlat, főleg akkor, ha úgy érzed, még mindig maradt benned felszültség a helyzettel kapcsolatban. Tegyél magad elé üres papírlapokat, továbbá egy stopperes órát. Koncentrálj az adott helyzetre, a friss bosszúságodra, és írj róla megszakítás nélkül, szabadon öt percig. Ha elakadnál, az épp utolsó mondatot írd le újra meg újra, egészen addig, míg végül előbukkannak a további gondolatok. Ha lejárt az idő, nézd át, mait írtál, és húzd alá azokat a kijelentéseket, melyeket a legfájdalmasabbnak vagy legszégyenletesebbnek érzel. Ekkor érdemes egy kicsit akár félretenni az egészet, majd újra átolvasni az irományodat, mondjuk másnap reggel, megint csak aláhúzva a legnagyobb érzelmi töltésűeket. Ekkorra már teljesen nyilvánvaló lesz, hogy mely gondolatokkal érdemes nekiállnod a Munkának.

Haragszom a Fogyatékosságomra

2012-01-30T12:42:00.000+01:00

A következő Munka-beszélgetés 350 fős közönség előtt zajlott. Mindenki, aki felül Katie-hez a színpadra, előzőleg kitölt egy Ítéld meg a Felebarátodat kérdéssort.

Amikor először tapasztaljuk meg a Munkát, olvasóként vagy nézőként, nagyon különbözően reagálunk. Teljesen rendben van, ha felkavar minket. Katie mély együttérzése, melyben a sajnálatnak a leghalványabb nyoma sincs, hiszen ő mindenkit szabadnak lát, keménynek és érzéketlennek tűnhet azok számára, akik megszokták, hogy sajnálják magukat és másokat. „Én vagyok a szíved,” mondja Katie. „Ha beengedsz, én leszek az a mélység, melyet még sosem hallottál. Eddig nem talált kifele vezető utat hiteid béklyójából, de nyilvánvaló, hogy egyre csak hangosodott benned, hiszen én általam meg is jelent fizikailag. Én vagyok Te, az önvizsgálat túloldalán. Én vagyok a hang, melyet annyira elnyomnak a gondolataid, hogy belülről képtelen vagy meghallani. Ezért aztán megjelenítettél engem, itt kint, pont az orrod előtt, de én valójában a te belsőd vagyok.”

Katie és az összes résztvevő is ugyanazon az oldalon állnak; mindannyian az igazságot keresik. Ha bármikor is úgy tűnne, hogy Katie érzéketlen valaki iránt, akkor alaposabb vizsgálat után rá fogsz jönni, hogy a szenvedést okozó gondolatot figurázza ki, sosem a szenvedő embert.

Láthatod majd, hogy Katie igen szabadon használja a kedveskedő megszólítási formákat. Néhány embert ez idegesít; volt olyan olvasója a Négy Kérdésnek, aki azon morcoskodott, hogy ha azt szeretné hallani, hogy egy nő „édesemnek” vagy „kedvesemnek” szólítsa, akkor egy kamionos pihenőhelyre is elmehetne. Az ő számára ezek a megszólítások őszintétlennek és ódivatúnak tűntek; Katie számára ez a szó szerinti, belső igazság. Mindenki, akivel találkozik, az ő szerette, a kedvese.

Először nézz meg egy rövid videót, melyben Katie egy diszlexiás fiatalemberrel végzi a Munkát, utána a teljes dialógust elolvashatod, melyet Az Öröm Ezer Neve című könyvből fordítottam:

P: Katie, én diszlexiás vagyok, úgyhogy megkértem valakit, hogy olvassa fel nekem a kérdéseket, majd lediktáltam neki a válaszokat. Odaadhatom Neked a Kérdőívemet, te pedig elolvasod, hogy mit mondtam?

K: Persze. [Peter Kérdőívéből olvas.] Dühös vagyok, mert nem tudok rendesen írni és olvasni, utálom a diszlexiámat, mert miatta szinte teljesen képtelen vagyok írni, olvasni, kommunikálni, internetezni, e-mailezni, dolgozni.

P: Ebben a mai modern világban.

K: Igen. Vagyis „Olvasnod és írnod kéne” – igaz ez?

P: Csak ahhoz, hogy olyasvalakivel tudjak kommunikálni, aki nincs velem egy helyen.

K: „Olvasnod és írnod kéne” úgy általában, még ha ebből az okból is – igaz ez?

P [kis szünet után]: Nem, végső soron nem.

K: Hány éves vagy?

P: Negyvenhárom.

K: Negyvenhárom évig jól elvoltál így.

P: Nem biztos, hogy a jól szót használnám.

K: Nos, a gondolkodásodtól eltekintve, a tested hogy van?

P: A testemmel minden rendben.

K: A gondolataidtól eltekintve, nem boldogultál nagyszerűen?

P: De igen. De a létező összes oktatási lehetőséget kihasználtam, hogy megtanuljak olvasni és írni…

K: „Olvasnod és írnod kéne” – igaz ez?

P: Nem. Valójában egész jól elvagyok nélküle.

K: Jó tudni. Érezd is ezt át, kedves. 43 éven keresztül, a gondolataid kivételével, jól megvoltál! A csizmáid is összepasszolnak.

P: Igazából én készítettem őket. [A közönség tapsol és huhog.]

K: Az írni és olvasni tudó embereknek lehet, hogy ez problémát okoz.

P: Tudom.

K: Mi minden időnket írással és olvasással töltjük. [A közönség nevet.]

P: Az a helyzet, hogy az én agyam nem kettő, hanem három dimenzióban működik.

K: Mi zajlik benned, amikor elhiszed azt a gondolatot, hogy „Írnom és olvasnom kéne”, de nem tudsz, mert diszlexiás vagy?

P [könnyes szemmel]: Szégyellem magam. Zavarban vagyok. A társadalom készpénznek veszi az írást és olvasást. Fáj.

K: Mondj nekem egy békés indokot, hogy elhiggyem, írnod és olvasnod kéne. Illetve írnod vagy olvasnod.

P: Jó lenne, ha tudnék segíteni a 10 éves fiamnak a házi feladatával.

K: Tényleg? Na, hát akkor ettől megmenekültél!

P: Igazad van.

K: Olyan mintha még egy extra feladatot szeretnél magadnak. Valójában pedig a fiad ettől valami nagyon fontosat kap: a felelősséget azért, amit tanul. Ily módon pedig tényleg tanul. Bárhogy is, ez számodra nem békés ok, ez felzaklat, sírhatnékod támad, ha rágondolsz. Tehát inkább keress egy békés, stresszmentes okot, ami miatt írnod és olvasnod kéne.

P [hosszú szünet után]: Nincs stresszmentes ok.

K: Hát, akkor miért is hinnéd el? Azt hallom tehát tőled, hogy nem igaz, hogy írnod és olvasnod kéne. Jól voltál 43 évig. Nincs szükséged az olvasásra és az írásra ahhoz, hogy jól légy, hogy tehetséged legyen, hogy jó apa legyél. Biztos nincs olyan békés gondolat, ami eszedbe jut?

P: Nincs stresszmentes okom, hogy megtartsam a gondolatot, nincs.

K: Vagyis azt mondod, hogy az a gondolat, mely szerint „Írnom és olvasnom kellene” a szenvedésedet okozza.

P: Így van.

K: Vagyis, ha szenvedni akarsz, hidd el ezt a hazugságot. Kérlek, fordítsd meg ezt az állítást „Írnom és olvasnom kellene”. Mi az ellentéte ennek a mondatnak?

P: Nem kell írnom és olvasnom. Nem kell annál jobban írnom és olvasnom, mint amennyire már képes vagyok a boldogulásomhoz.

K: Igen. Üdvözöllek az igazság világában. Most pedig találj három okot, amiért az életed még jobb is úgy, hogy nem tudsz írni és olvasni.

P: Hmm. Nos, nem olvasok újságot, vagyis nem jut el hozzám az a sok szarság. [A közönség tapsol.] A képzelőerőmet és a művészi képességeimet használom szórakozásra és örömszerzésre.

K: Ez már kettő. Még miért jobb az életed úgy, hogy nem írsz és olvasol?

P: Rengeteg időm szabadul fel.

K: Rengeteg.

P: Így nem kell belefolynom a politikába, meg abba a sok napi történésbe, amik kinyúvasztják az embereket. Vagyis az életem valójában még jobb is így… Akár fel is bérelhetek valakit, hogy írjon és olvasson nekem, ha stresszelni akarnám magam.

K: Igen, bárkit felbérelhetsz. Vagy egyszerűen megkérhetsz minket.

P: Persze.

K: Hisz megkértél engem, hogy olvassam fel a Kérdőívedet. Én pedig igent mondtam.

P: Valóban. Volt már olyan, hogy felhívott valaki az irodámban, hogy időpontot egyeztessünk, és…

K: Az irodádban? Hogy lehet valakinek irodája, ha még írni és olvasni sem tud?

P: Hmm. Nekem csak úgy van.

K: Oh, Drágám, akkor mások elvégzik helyetted az írást és olvasást, te pedig szabadon tehetsz más dolgokat, hagyhatod, hogy áradjanak a kreatív energiáid.

P: De olyan megalázó, amikor megkérek valakit, hogy betűzzön le egy szót, ő pedig azzal válaszol, „Mért, hülye vagy, vagy mi?”

K: És mit szoktál erre válaszolni?

P: „Nem.”

K: Na, tessék! Van valami problémád a nem szóval talán? Problémád van az igazsággal?

P: Egyre jobban kedvelem…

K: Tudod, mit, Aranyom? Te leszel a szemét ember, aki azt mondja „Hülye vagy te, vagy mi?” Legyél az a világ. Én pedig egy kedves, őszinte, önmagával tisztában levő diszlexiás férfi leszek; én leszek te. Jó?

P: Oké.

K: „Hali… elolvasnád ezt nekem?”

P: „Valami bajod van; nem tudod magad elolvasni?”

K: „Pont ez a helyzet. Nem tudom. Diszlexiás vagyok.”

P: „Mi az a diszlexia?”

K: „Köszönöm, hogy megkérdezted. Képtelen vagyok megtanulni olvasni. Visszafelé látom a dolgokat, vagy összekeverem őket. A szavak egyszerűen nem állnak össze jelentéssé. Az agyam így működik, én pedig ezért nem tudok olvasni. Mindent megpróbáltam, rengetegen tanítottak, de semmi nem működik, mert az agyam másképp van bedrótozva.”

P: „Hát, te aztán jó elcseszett vagy, öregem.”

K: „Igazából az IQ-m elég magas. Elolvasnád ezt nekem?”

P: „Nem olvasom el. Ez a te kurva problémád.”

K: „Rendben. Köszönöm.” Nem kezdek el magyarázkodni neki, hogy ez nem is probléma, ő pedig rávezetett engem, hogy ki az, akinek éppen nem kell felolvasnia nekem. Teljesen megsemmisítette magát, te pedig nem szeretnéd, hogy a nem megfelelő személy olvasson neked, ugye? És máris mehetsz tovább valaki máshoz. „Fogyatékos vagy” – igaz ez? Ha most, ezen a ponton kellene eldöntened, teljesen őszintén, hogy a diszlexiád adottság vagy fogyatékosság, mit mondanál?

P [sírva]: Mindig úgy gondoltam erre, mint valami szörnyű fogyatékosságra. De most, most először, valami más nézőpontból látom a dolgot.

K: Csak egy másik diszlexiás ismerheti azt a poklot, melyben éltél. Azt, hogy hogyan sértegettek és sepertek le, hülyének néztek. Te pedig próbáltál a kalapodból elővarázsolni egy olyan képességet, ami neked nincs. Ez a pokol.

P [sírva]: Annyi ajándékot kaptam tőle, de néha a rossz maga alá temet, és akkor nem látod benne a jót.

K: És a vele járó büntetés, újra meg újra, aztán pedig a folytonos félelem, hogy valaki rá fog jönni.

P: Igen rengeteget büntettek a suliban, aztán felnőttként folytattam saját magam büntetésével.

K: Amikor a tanár kiállított az osztály elé, hogy valami olyat csinálj, amit nem tudsz.

P: Ilyeneket mondott, „Olvasd fel ezt a fejezetet az osztály előtt!” Kábé akkorára mentem össze, mint a kisujjam.

K: Mert elhitted, hogy tudnod kéne olvasni, és hogy valami baj van veled.

P: Igen. De, hát a társadalom ezt annyira nyilvánvalónak veszi.

K: Ki vette készpénznek? Fordítsd meg – te vagy az, Angyalom. Szóval, ha most kéne megmondanod, hogy ajándék-e vagy fogyatékosság… Mi lenne az igazságod – nem álmodozunk, csak egyszerűen az igazságot keressük. Fogyatékosság vagy ajándék?

P: Egyre inkább ajándék, képesség.

K: Tetszik, hogy eljutottál ide. Valami nagyon-nagyon szépségeset tapasztalhattál meg.

P: Jó sok időmbe tellett.

K: De most már rengeteg idődet menti meg. Teljesen felszabadít. Olyasmit kapsz, amit mindenki szeretne: időt. És ez csodás. Majd mások elolvassák a hosszú, hatalmas irományokat, és röviden összefoglalják a számodra.

P: Ja.

K: „Fogyatékos vagy” – igaz ez?

P: Néha úgy érzem.

K: Én most kérdezem. „Fogyatékos vagy” – igaz ez? „Ha nem tudsz írni és olvasni, az fogyatékosság” – igaz ez? És nem úgy értem, ahogy a világ látja.

P: Oké, ha nem úgy érted, ahogy a világ látja, akkor nem.

K: Érezd ez át! A világ mindenféléket mond, azt pedig már tudod, hova jutsz vele.

P: Tudom, de amikor ott állok a szupermarketben a kasszánál, és nem tudok megírni egy csekket, a mögöttem levő hölgy pedig rákezd, hogy „Siessen egy kicsit, kérem!” És elkezdek remegni…

K: Nos, mi a válasz?

P: Fizess kártyával! [nevetnek]

K: „Fogyatékos vagy” – igaz ez?

P [mosolyogva]: Nem, nem vagyok! [még több nevetés] Nem, nagyon távol vagyok a fogyatékosságtól. Végtelenül tehetséges ember vagyok.

K: Igen. És melyiket választanád – ezt, vagy az írás- és olvasástudást? Ha választanod kellene?

P: Hát ez nehéz kérdés. A bátyám például molekuláris genetika kutató.

K: Na, már megint megmenekültél valamitől! [A közönség nevet.]

P: Már megint megmenekültem? Igen. De ő fedezte fel a csontritkulás génjét.

K: Tehát akkor, ha választanod kéne: írás-olvasás vagy az, ami neked van?

P: Voltak idők, amikor fél kezemet odaadtam volna, ha megtanulhatok olvasni.

K: Szép idők is voltak ám! [A közönség nevet.] Én azonban most kérdezem, itt és most. Csak itt számít. Ez az egyetlen hely, ahol az élet számít. Itt és most, ha választanod kéne aközött, amid van és az írás-olvasás között. A tehetségedről, az intelligenciádról beszélek… mindenről, ami vagy.

P: Nem, nem cserélném el.

K: Akkor üldögélj most ezzel egy picit. [Hosszú szünet.] Hát nem imádod magad, úgy, ahogy vagy?

P: De igen.

K: Én is.

P: Köszönöm.

K: Azok az emberek, akikről meséltem neked, akik olyan türelmetlenek voltak, és nem értettek meg… Én is egy voltam közülük. Én is így bántam a lányommal. Ő is diszlexiás.

P: Te, szemét! [A közönség nevet.]

K [bólint]: Igen… Tudod, ki valójában egy szemét ember? Az, aki elhiszi, amit gondol. Kristálytiszta tudatlanság! És neked kell minket szeretned, amíg mi is megértjük. De csakis akkor, ha boldog szeretnél lenni.

P [könnyes szemmel]: Köszönöm.

K: Szívesen… Azelőtt nap mint nap ott ültem a lányommal, gyakoroltattam vele az olvasást, újra meg újra, gyakran könnyekig. A tanárai azt mondták, hogy ezt kell tennem vele, én pedig hittem nekik.

P: Igen, én is ugyanezen mentem keresztül. A tesóim kint játszanak, én pedig oda vagyok szögezve az íróasztalhoz – olyan volt, mintha oda ragasztószalagoztak volna, és… „Ezt kell csinálnod, vagy semmi mást nem tudsz majd csinálni.”

K: Ez pedig oda vezetett, hogy a gondolatok forogtak a fejedben, körbe és körbe. És úgy érezted, mintha valami hiányozna, mintha valamiből kimaradtál volna, pedig az egész igazándiból csak egy ajándék! Ez az alvás. Ennyire aludtam én egy diszlexiás gyermek anyukájaként. A lányom is aludt – ő is azt gondolta, hogy képesnek kellene lennie olvasni. Közben pedig nem tudott. Vagyis elhitte ő, elhittem én; mindketten kriplik voltunk. Aztán elkezdtük megkérdőjelezni az elménket. Annyira okos gyerek. Amikor segítségre van szükségem, mindig hozzá megyek. Annyira csodálatos. Ő meglátja mindazt, amit én még csak nem is kapiskálok.

P: Igen, mi ilyenek vagyunk.

K: Hála Istennek, hogy vannak a világon diszlexiások! És ha sikerül túljutnotok magatokon, azzal mindannyian nyerünk. Ennek a módja pedig az, hogy elkezdjük megkérdőjelezni mindazt, amiről azt tanultuk, hogy igaz. Az igazságot csak magadon belül tudod megtalálni. Tehát [tovább olvasva Peter Kérdőívét]: Haragszom az írás-olvasási fogyatékosságomra, a diszlexiámra, mert megnehezíti az írást, olvasást, kommunikációt, internetezést, e-mailezést, a munkát.

P: Igen, az írást-olvasást megnehezíti.

K: És amikor nem tudsz, az valóban nehéz.

P: Olyan mintha futnál felfelé egy dombon, melynek sosem tudsz a tetejére érni.

K: Igen, de csak 43 évig! Ez nem a te dolgod. Az emberek azt mondják, „Nem tudsz kitölteni egy csekket?” „Nem.’ Vagy „Nem tudna sietni?” „Nem, nem tudok. Diszlexiás vagyok.” Ők csak az igazságot szeretnék hallani. És ha te nem kezdesz el minket oktatni, akkor ki fogja ezt megtenni? „Diszlexiás vagyok… Nem tudom. Ez az ön képessége, nem az enyém. Segítene ezzel a csekkel?”

P: Elképesztő, hogy mennyi mindent találtam ki a kompenzálásra. A csekkfüzetem. [Odanyújtja Katie-nek.]

K [belenéz a csekkfüzetbe]: Oh, hát ez nem semmi! Imádnivaló! [a közönség felé fordulva] Egytől-ezerig ide vannak írva a számok betűvel. Így le tudja másolni őket, hogy hogyan kell írni… Ha bármelyikőtök diszlexiás, keressétek meg Petert; itt van neki minden összeszedve. Nem is csak egytől ezerig, hanem három sor plusz kettő. Briliáns, Elképesztő.

P: Hát, például a Feladatlap kitöltése nagyon nehéz nekem, mert bármit csak fonetikusan tudok leírni, és ha támad egy gondolatom, akkor meg kell állnom, hogy kitaláljam, hogy is írják a szavakat, így megszakad a gondolatmenetem, és nem tudok folyamatosan dolgozni. Ezért is kértem meg valakit, hogy töltse ki a Feladatlapot helyettem, meg azért is, hogy olvasható legyen.

K: Szerintem szuper lenne, ha a fiadat kérnéd meg, hogy írja be a gondolataidat a Feladatlapba. Rengeteget kapna ettől, és te is. Vagy megkérhetsz mást, hogy segítsen, vagy fel is veheted magad diktafonra.

P: A diktafont már egy ideje használom.

K: Nagyon jó. A lényeg az, hogy elcsípd a gondolatokat, melyeket elhiszel. Nem kell ennek egy teljes Feladatlapra valónak lennie, elég, ha egyetlen gondolattal dolgozol, mondjuk „Fogyatékos vagyok”. Járd körül ezt a gondolatot, figyeld, hogy mik jönnek fel benned ezzel kapcsolatban. Aztán szép sorban mindet kérdőjelezd meg… Egy kicsit visszatérve a feladatlapodhoz, „Neked nehézkesen megy a kommunikáció, az internetezés, e-mailezés, a munka” – igaz ez?

P: Igen.

K: Mások megteszik esetleg helyetted ezeket a dolgokat?

P: Igen, a tízéves kisfiam.

K: „Neked nehézkesen megy a kommunikáció, az internetezés, az e-mailezés, és a munka” – igaz ez?

P: Igen. Amikor senki nincs a közelemben.

K: Amikor vannak melletted, akkor nehéz?

P: Öööö… nem.

K: Rendben. Akkor előfordul, hogy nem nehézkes. Amikor megkérsz valakit, hogy csinálja meg neked, vagy fizetsz valakinek, akkor ezt te személyesen teszed, és ez egyáltalán nem nehéz. Na, akkor fordítsuk ezt meg, és nézzük, milyen érzés. „Nehezen kommunikálok az interneten, e-mailen keresztül, illetve a munkában” – fordítsd meg.

P: Nem kommunikálok nehezen az interneten, e-mailen keresztül, illetve a munkában.

K: Ez milyen érzés?

P: Le kell győznöm a büszkeségemet.

K: Nem kell. Szenvedhetsz nyugodtan tovább.

P: Le fogom győzni a büszkeségemet.

K: Igen, kedvesem, mert már nincs több időd rá! Internetezni akarsz, e-mailezni akarsz, dolgozni akarsz, mindezt meg akarod tenni. A büszkeség költséges. És nem is olyan jó buli mellesleg. És eddig már egy csomó mindenen átmentél, úgyhogy bánj magaddal kesztyűs kézzel, nem kell rohanni, csak végezd el a Munkát mindennel kapcsolatban, ami visszatart attól, hogy megkérj egy másik emberi lényt, hogy segítsen. Végezd el a Munkát minden olyan gondolattal, ami megakadályoz a segítségkérésben.

P: Oké.

K: Mert ez az, ami visszafog téged. Dolgozz azzal, ami visszatart a segítségkéréstől. „Azt fogják hinni, hogy hülye vagyok.” „Nemet fognak mondani.” Aztán kérdezd is meg őket, „Szerinted hülye vagyok?” Éld át, és majd meglátod. Mindösszesen a büszkeségedbe fog kerülni. A büszkeség pedig fájdalmas. Úgyhogy az ára a büszkeséged lesz.

P: Rendben, ettől hajlandó vagyok megszabadulni. Már alig várom.

K: Igen. És éld is meg. Köszönöm, aranyosom.

P: Köszönöm, Katie.

A Kozmikus Vicc és a Nevetés

2012-01-27T09:00:00.000+01:00

„Elkezded felismerni, hogy semmi sem az, aminek látszik, és egyszerűen csak nevetned kell.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

Szeretném még egyszer megköszönni a tanfolyamos hétvégét. Tudom, hogy már több mint egy hete volt, de ez valahogy most jött... És köszi az anyagot is, amit küldtél.

Én kíváncsi voltam a Munka gyakorlati működésére/hatására, és hát nagyon jó volt ezt megtapasztalni. Amikor velem végezted a Munkát, egy időre leállt a gondolkodásom... Megtörtént ez velem már régebben is, talán 2-3x, lehet, hogy ezért is ment most olyan könnyen (mármint szerintem könnyen ment). És akkor jött az a nevetés, valahonnan mélyről, nem tudom honnan. Csak ilyen üresség volt és a nevetés. Az időérzékem többé-kevésbé eltűnt, és azt sem tudom, hogy milyennek tűnt ez az egész kívülről. Arra sem emlékszem, hogy hogyan jutottunk az ominózus „Mi baj van most így az életeddel?” kérdéshez - nem azért mert egy hete múlt, ott akkor se tudtam -, ami ezt az egészet előidézte. A papíron is, amire te jegyzeteltél nekem, csak úgy megjelenik a semmiből a semmi. :) De asszem, tényleg leállt tőle az elmém, eltűntek a gondolataim és gondolatok nélkül valóban nem volt semmilyen problémám. Maga a kérdés is, hogy mi a problémám, szinte értelmezhetetlenné vált a számomra. Talán azt válaszolhattam volna, hogy „ha nem gondolkodom, nincs semmi problémám”, de ezt már csak így utólag tettem hozzá, mert akkor ott nem volt bennem semmi igény, hogy holmi szóbeli válaszokat fogalmazgassak. Hmm, asszem, ezt magyarul ilyen szép töményen is le lehet írni: nem GOND-ol-tam. :)

Aztán aznap este nagyon kellemesen éreztem magam, és csak úgy történtek maguktól a dolgok (pl. kaptam külön szobát a hostelben, gratis). Találkoztam egy rég nem látott ismerősömmel, és nagyon könnyedén, mindenféle előítéletek meg elvárások nélkül tudtam vele beszélgetni, szóval jó volt nagyon.

Ami az ÖnMunkát illeti, vicces, hogy gyakran már akkor abszurddá válik egy hiedelmem, ha a „kellene/nem kellene” formába rakom. Elsősorban, ha egy másik emberrel kapcsolatos elvárást fogalmazok így meg... és rögtön megjelenik, hogy „Mégis, ki vagyok én, hogy megmondjam, kinek hogyan kellene viselkednie? Egyáltalán, honnan tudhatnám?” És nevetek…

A magammal kapcsolatos hiedelmeim nehezebben mennek, főleg a 4. kérdés elől szinte mintha menekülne a... nemtudom, az elmém? Az egóm? Amikor odaérek, mindenféle eltérítő gondolataim támadnak, ide kellene menni, azt kellene elintézni... vagy leggyakrabban csak: enni kellene valamit. :D De általában aztán valahogy átlendülök ezen, és amikor elkezdek írni, már jön minden magától. Ezen kívül a 3/h alkérdés - Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el... - a kedvencem, hát itt nagyon erős, brutális dolgok szoktak előjönni... Csak az a baj, hogy így egyre nő a megkérdőjelezendő gondolatok száma, mert ez a kérdés aztán szórja az újabb hiedelmeket. De láthatóan mélyebb, rejtettebb hiedelmeket, néha hihetetlen.

Még egy dolog jutott eszembe: említettem az egyik szünetben, hogy foglalkozom kicsit böjtöléssel is. Elég erős párhuzamot vélek felfedezni a két dolog között. Böjtöléskor tulajdonképpen az ember nem „csinál” semmit, csak hagyja, hogy a teste magától kitisztítsa önmagát. Maximum annyit tesz, hogy sok vizet iszik, esetleg sétál, hogy segítse a folyamatot. A 4 kérdés épp olyan, mint a tiszta víz, ami feloldja a lerakódott szennyet, és előhozza, kihozza azt. Böjtöléssel a feldolgozatlan étel-maradványok, Munkázással a feldolgozatlan (elhitt?) gondolatok bukkannak elő, mosódnak ki. Nem mindig sétagalopp (se ez, se az), de utána hatalmas tud lenni a megkönnyebbülés. Munkázáskor se igazán teszünk semmit, csak „megisszuk” a kérdéseket, és hagyjuk, hogy dolgozzanak. Megengedjük nekik... és a Léleknek/Univerzumnak/Istennek/stb. hogy tisztítson... persze kit is? Önmagát? A test végül is önmagát tisztítja.

Hát, ezek jutottak most eszembe. Köszönöm, hogy rabolhattam egy kicsit az idődet.

Szeretettel, B. Attila

Attilám, nagyon köszönöm részletes, mély, kedves leveledet. Ami ott Veled történt azt jól fogalmaztad meg, megállt az elméd valami miatt, és ennek sokszor ez a felszabadult nevetés a jele. Én „tudtam” hol jársz, ezért is hagytalak benne lenni, és minél többet megtapasztalni ebből, mert ezek az élmények olyan mélyek tudnak lenni, hogy utána már kétségünk sem marad arról, hogy van a létezésnek egy teljesen más szintje.

Arra viszont felhívom a figyelmedet, hogy ne ennek az állapotnak az újra meg újra megélése motiváljon a Munka végzésére, mert az ilyen motiváció nagyon elferdítené az egész folyamatot, és csak egyre messzebb kerülnél nevető önmagadtól. Hiszen itt is teljesen váratlanul állt be elmédben a csend, és szakadt fel a kontrollálhatatlan nevetés. Ezek a csendek kegyelmi állapotok, ajándékok, akkor, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Velem akkor történtek ilyenek, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy mi a fene történik velem – elme, egó, csend, gondolatnélküliség, hasonlók: semmiről sem volt még akkoriban halvány elképzelésem sem. Egyszer csak ott volt ez az állapot újra meg újra, én pedig függő lettem tőle, mert annyival örömtelibb volt, mint bármi, amit azelőtt megtapasztaltam az életben. És próbáltam újra meg újra előállítani, persze aztán már nem sikerült. Aztán abbahagytam a keresését. J

A Munka végzése óta egyre több a nevetés az életemben: az a tiszta, mindent elsöprő, szívből fakadó fajta. Amikor az elme már nem hiszi el többé a történeteket, nevetésre fakad. És nem kell neki leállnia ahhoz, hogy nevessünk. Szeretettel „kineveti” valamikori önmagát, aki oly véresen komolyan vette az életet. És többé már nem tudja komolyan venni. Ezt nevezi Kati a kozmikus viccnek.

A gondolatokkal semmi baj nincsen, tehát azt javaslom, hogy ne tűzd zászlódra az oly divatos „gondolatnélküliség” elérését sem, mert megint csak egy, az elme által kivetített ideálnak akarsz majd megfelelni. Egyetlen „bajunk” van: az, hogy elhisszük a gondolatainkat. De nem elhinni meg nem tudjuk őket, egészen addig, amíg már nem hívődnek el (erről írtam a legutóbbi bejegyzésben is). Nem Te csinálod, minden csinálódik. Ha alázatosan megvizsgálod a stresszes gondolataidat, megadod az elmének azt az esélyt, hogy elengedje a gondolatokat. Nem Te engeded el, elengedődik, amikor elengedődik. Csodás Munkafolyamatot kívánok Neked!

„A Miért? kérdésre még soha senki nem tudta a választ. Az egyetlen igaz válasz rá az, hogy Mert. Miért ragyognak a csillagok? Mert ragyognak. Miért csücsül a pohár az asztalon? Mert épp ezt teszi. Ennyi. A valóságban nem létezik miért. Reménytelen feltenni ezt a kérdést, hisz nem vezet sehova – nem vetted még észre? A tudomány adhat neked magyarázatot, de azon a mert-en túl mindig ott van egy újabb miért. Semmire sincsen végső válasz. Nincs semmi tudnivaló, és nincs senki, aki tudni akarná. Élvezd csak a kérdésfeltevést, mivel kismillió válasz létezik, annyi, ahány csillag van az égen, és egyik sem igaz. Gyönyörködj a csillagokban, de ne gondold, hogy bármi is lenne mögöttük. És, végső soron, tényleg érdekel a válasz?

A Munka csodálatos, mert a valódi dolgot kapod meg általa, a minden válaszon túl lévőt. Nem kapsz semmilyen olyan koncepciót tőle, hogy kinek kéne lenned. Nincsenek követendő minták, ideálok; a cél nem a bölcsesség vagy a spiritualitás. Te csak észreveszed, ami van. Szeretem azt mondani, hogy „Ne tégy úgy, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen vagy.” Ez alatt azt értem, hogy „Ne legyél spirituális; legyél inkább őszinte.” Fájdalmas úgy tenni, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen éppen vagy, a tanár helyében lenni, amikor még kedvesebb számodra a tanuló pozíciója. Az önvizsgálat az igazságról szól, ami nem feltétlenül úgy néz ki, ahogy szerinted ki kellene néznie. Az igazság nem tiszteli a spiritualitást. Csak saját magát tiszteli, épp olyan formában, ahogy az adott pillanatban megjelenik. És ez az egész nem komoly; mindössze Isten kacag a kozmikus viccen.”

(Byron Katie)

Ha Te is szeretnél egyre többet nevetni és a bánatot okozó gondolataidat felülvizsgálni, tanuld meg velünk a Munkát kiscsoportban, személyes önvizsgálattal. 2 hely maradt a következő Alaptanfolyamra, ha úgy érzed, itt az időd, január 30-ig még jelentkezhetsz.

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. február 11-12. Jelentkezési határidő: január 25. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Mit Cipelünk Magunkkal a Gyerekkorból? És Meddig Még?

2012-01-23T13:09:00.000+01:00

„Mindannyian 3-4 éves gyerekek vagyunk. Te túl vagy már az érettségin?” (Byron Katie)

Az elménk egy „elhívőgépezet”. Ahogy Katie fogalmaz, mindannyian „hívővé” válunk. Amikor megszületünk, az elme-programlemezünk még tiszta, majd legkésőbb 6-7 éves korunkra lezárul a programozódásunk, kondicionálódásunk folyamata. Az összes software feltöltésre kerül eddigre, nagy részük lemerül tudatalatti szintre, és innentől kezdve nincs más választásunk, mint ezeknek a programoknak megfelelően érzékelni az életet, minden élményt ezeknek a szűrőknek a torzításán keresztül értelmezni. Nagyon fontos tudnunk, hogy semmi ráhatásunk nincs arra, elhisszük-e ezeket a programokat vagy sem. Gondolhatunk erre úgy, hogy ezek a programok elhívődnek, hisz az elme így próbál valamiként azonosulni. Így vesz(ünk) fel egy téves azonosulást, így fogja azt képzelni, hogy ő/én az a beprogramozott tartalom vagyok, amit elhitt(em).

Nem Te csináltad, nem volt más választásod, így nincs miért haragudnod magadra. Mint ahogy a szüleid és a körülötted élők sem direkt csinálták, hisz beléjük is ugyanezek a programok íródtak, ők is 3-4 évesek. Akik gyereket próbálnak nevelni. Nekik még nem állt rendelkezésükre olyan módszer, mellyel mindezeket a programokat felismerhetik és letakaríthatják azokat a bekövesedett programokat az elme-lemezükről.

Még egy nagyon fontos pont, főleg ÖnMunka gyakorlóknak: épp úgy, ahogy nem volt ráhatásod arra, elhiszed-e a programokat vagy sem, arra sincs ráhatásod, hogy elengedődnek-e vagy sem. Nem Te döntöd el, hogy elereszted. Ha rajtad múlna, nem engedted volna már el??? Eldöntődik, megengedődik. Nem Te csinálod. Az látszólag a Te döntésed, hogy megkérdőjelezed-e a hiedelem-programjaidat. Elvégzed a Munkát, nem azért, hogy megszabadulj az adott hiedelemtől, hanem alázattal és elvárásoktól mentesen azért, mert kíváncsi vagy. Amíg bármitől szabadulni akarsz, az elme átver, és pont nem enged(i önmagát) szabadulni. Amikor fenyegetve érzi magát, még nagyobb sebességre kapcsol, még erősebben fog ragaszkodni, azonosulni.

A következő megosztás a Facebook zárt csoportunkba érkezett múlt héten. Arra gondoltam, nagyon tanulságos lehet nem csak a csoport résztvevőinek, hanem a blog többi Olvasójának is. A megosztás utáni 3 kommentet is bemásoltam. Kellemes önfelismerést Nektek!

„Évekkel ezelőtt az egyik pszichológus, akihez jártam, adott nekem egy feladatot. Azt mondta, írjak össze 8-10 legkorábbi gyerekkori élményt, amelyek óriási érzelmi hatással voltak rám. Mondanom sem kell, csupa negatív jutott eszembe. A pszichodoki azt mondta, hogy ezek voltak az alapvető „szemüvegek”, amiken keresztül a világot megtanultam érzékelni, és a későbbi élményeket már mind ehhez a 8-10 legkorábbi alaphiedelemhez (mert ugyebár ezek azok) éltem meg.

Múlt éjszaka jött egy álom, hogy újra meg kell néznem azt a füzetemet, amibe ezeket annak idején leírtam, és átereszteni rajtuk a Négy Kérdést jó alaposan. Ébredésnél kicsit aggódtam, hogy vajon hol lehet ez a füzet, de amikor álmos fejjel beletúrtam a szekrényembe és rögtön ezt a füzetet húztam elő a kupiból... ott én is meglepődtem.

Fellapoztam és újra átolvastam a 8-10 legkorábbi gyerekkori élményt. Most magukat az élményeket nem írom le, mert az túl személyes, viszont amit megbeszéltünk a pszichodokival következtetéseket, azt igen, mert naaaaaaagggyon érdekesek... Kezdem:

1.) Mindenhonnan halálos támadás érhet. Félnem kell minden pillanatban a megsemmisüléstől, akár közeli/bizalmi, akár távoli emberekről van szó. (Itt azért leírom, hogy gyerekkoromban évekig kruppos voltam, aki tudja milyen ez az tudni fogja, miért társul hozzá halálfélelem, még akkor is, amikor a szüleink velünk vannak.)

2.) Nem érezhetem azt, amit érzek, meghazudtolják az érzéseimet. A ki nem fejezett, elnyomott érzések idővel szorongáshoz és depresszióhoz vezetnek.

Következmény: Nem figyelek a saját szükségleteimre, nem tudom érvényesíteni a szükségleteimet, figyelmen kívül hagyom a vágyaimat.

3.) Meggátolnak abban, hogy megéljem az intimitást és az örömszerzést. Mindig elromlik az intimitás, ezért menekülök tőle.

4.) Kiszolgáltatott vagyok a hatalommal szemben és függök tőle. Az Univerzum nem támogat.

5.) Nincs a világban együttérzés és támogatás.

6.) A biztonságot jelentő emberek elhagynak.

7.) Ami számomra kedves, azt egy külső, agresszív erő megsemmisíti.

8.) Érzéketlenné válok a világra. Nekem tűrnöm kell, ki kell bírnom mindent.

Érdekes hasonlat, amit a pszichodoki mondott: „Ütik a kutyát, erre ő elszalad. Ha tovább ütik, végül megszokja, és akkor is ott marad, amikor ütik. Kifejleszti az érzéketlenséget, csak hogy ne hagyják el. Egy báb lesz.”

Hmm... kb. másfél hónapja az Univerzum lépésről-lépésre kalauzol önmagamban... most is adott egy kis Munkát…”

(K.M.)

Komment1: Megrendítő tényleg minden ilyen szembesülés. Látjuk, hogy mennyi fájdalmat, félelmet éltünk át gyermekként, még a legjobban működő családokban is, és tényleg milyen szükség van a magunkkal szembeni együttérzésre és az akkori környezettel szembeni megbocsátásra... óhatatlanul eszembe jut a bibliai idézet: „Bocsáss meg nekik Uram, mert nem tudják, mit tesznek”... s szülőkként mi sem tudjuk... egymás elefántjai vagyunk a porcelánboltban.

Komment2: Engem leginkább az arányok eltorzulása döbbent meg. Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, úgy tűnik, hogy állandóan szorongtam, idegeskedtem és aggódtam valami miatt. Aztán ha jobban belegondolok, bicikliztem, strandra meg moziba jártam és rengeteget olvastam. Valamint kirándultam egy csomót a családommal. Már csak azt nem értem: akkor hol a fenében volt ebben akkora nyomor?

Komment3: A fejedben…

Ha szeretnéd megtisztítani a programlemezedet, és új szemmel érzékelni az Életedet, szeretettel várlak a következő kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyamon. A jelentkezési határidő 2 nap múlva lejár.

Egyre Több Csoda

2012-01-20T08:58:00.000+01:00

„A dolgok önmaguktól történnek meg. Ha kijelentem, hogy „én csinálom ezt”, elszalasztom a csodát.” (Byron Katie)

Belőlem most a hála szól, Andi, hozzád és Mindenkihez. Azokhoz is, akik az elmúlt időszakban tükröt mutatva hozzájárultak ahhoz, ami/aki most vagyok, és azokhoz is, akik semmi egyebet nem tettek, csupán a mindennapi élet részeként a rám hatással lévő folyamatokban részt vesznek. A közelmúltban újraolvastam Katie Négy kérdés című könyvét, most pedig Müller Pétertől az Isten bohócai című könyvet. Döbbenetes felismeréseket éltem át ezeknek az olvasmányoknak valamint a blog és ÖnMunkás csoportbeli események rendszeres nyomon követésének köszönhetően.

Elkezdtem például „adni”. Többeknek kifejeztem a Hálámat azért, mert tükröt mutattak nekem, amiben gyönyörűen - néha nem túl könnyen vagy hamar, ám végül mégis sikerrel - megláthattam saját magamat. Ennek a cselekedetnek a motivációja belülről jött, írhatnám azt is, hogy ösztönös volt. Minden alkalommal, amikor valakinek „adtam” pár gondolatot magamból, valójában az adás öröméért tettem. Amikor azonban visszajelzést kaptam, akkor pedig sokkal nagyobb öröm lett úrrá rajtam. Fantasztikus érzés azt megélni, hogy ami nekem semmibe nem került, az a másiknak milyen jól esett, mennyire „szüksége” volt éppen rá, vagy éppen mekkora örömet szereztem neki „csak úgy”. Az adás pillanatának jutalmát számomra tehát megfejelték a visszajelzések. Még akkor is így gondolom, ha talán mindezt csupán én fordítottam le magamnak így.

Kb. másfél éve ÖnMunkázom. Nem a legnagyobb szorgalommal, nem is valódi rendszerességgel, hanem a magam módján. (Nem mintha másképpen tudnám csinálni). Talán ennek (mármint az ÖnMunkának) eredményeként – máskor meg úgy tűnik, hogy a „semmiből” - jött számomra mostanság egy békés, befogadó, harmonikus nyugalmi állapot. Nem háborít fel például az, hogy mások mit tesznek magukkal és a környezetükben élőkkel. Jókat tudok kacagni magamon és néha a kommenteken, facebook-os bejegyzéseken, mindamellett, hogy felettébb hasznosnak érzem őket. Korábban egy-egy csoportos ÖnMunkás összejövetelt követően kerültem a mostanihoz hasonló lelkiállapotba, most meg csoportélmény nélkül. Furcsa és szokatlan helyzet. Talán ezért is tűnik számomra kicsit olyannak, mintha a „semmiből” jött volna. Az a történetem ezzel kapcsolatban, hogy most egy jelentős „hagymahéj-réteget” sikerült (majdnem) teljesen levetkőznöm (igaz ez?). Amit még ehhez hozzá szeretnék tenni, hogy ezek a mind gyakrabban visszatérő, illetve egymást követő kellemes, békés, szeretettel teli állapotok egyre hosszabb ideig meg is maradnak nálam.

Úgy érzem, az utóbbi időszak blog-témái különösen nekem szóltak. A Kivirágzás Ideje Nem Siettethető. Ha megpróbáljuk mégis kinyitni a virágot, abból nem lehet egy csodálatos dolog. Hányszor éltem meg és csináltam a közvetlen környezetemmel kapcsolatban ezt? Talán már 20 éve is van annak, hogy ezeket a köröket futom. Mondták. Többször is. Egy ideje már magam is látom. Belülről, igazán, azonban csak most él(t)em meg. (És ez igaz?- nem tudom. Azt viszont igen, hogy a Katie által sugallt dolgokat egyre inkább megtapasztalom. Nem kell tehát elhinni, ki kell próbálni…)

Az a Valaki Te Vagy. Igen, én. Most az a dolgom, hogy leírom azt, ami bennem van. És ha valaki ebben valahol meglátja Önmagát – úgy, ahogy én is megláttam magamat mások történeteiben -, akkor továbbadtam valamit abból, amit kaptam. Az én belső munkámat csak én végezhetem el. Annak része ez az írás is. A Most-omnak momentán így tudom leginkább a gondját viselni. Ugyanis egy régóta halasztódó szándékom válik valóra ezzel az írással. Volt már olyan érzésem, hogy jó lenne leírni a bennem zajló folyamatokat, valamiért azonban eddig nem vált tetté. Több olyan esetre is emlékszem, amikor azon vettem észre magamat, hogy éppen olvasok egy blog-bejegyzést, amit akár én is megírhattam volna. Sőt, az olvasás percében úgy is éreztem, hogy ezek az én soraim, vagy, hogy ezeket nekem kellett volna leírnom (és akkor esetleg én arathattam volna le értük a babérokat - indult be anno egy-egy történetem). Azok az írások akkor nem általam íródtak meg. Most (már) tisztán látom: azzal, hogy megíródtak, és hogy pont akkor és úgy íródtak meg, gyönyörűen hozzájárultak az én épülésemhez is, ezáltal pedig ezekhez a sorokhoz is. És nincsenek babérok, amiket bárkinek is le kellene aratni. Vannak azonban „hagyma-héjak”. Aki néhányat már lefejtett magáról, tudja, mire gondolok. Aki még nem, azt csak bíztatni tudom, hogy kezdje el, és csinálja. Megéri.

Müller Péter sorai között találtam: „A lelkiállapotunknak nem tehetetlen elszenvedői, hanem előidézői vagyunk.” Ez számomra Katie pepitában. Nem ez az egyetlen olyan gondolat, amiben hasonlóságot vélek felfedezni a két ember által közölni kívántakban, számomra mégis talán az egyik leginkább egybevágó megállapítás. Azzal ugyanis, ha elhisszük a gondolatainkat, előidézhetjük a szenvedéseinket. Ha pedig megkérdőjelezzük őket, akkor előidézhetünk olyan kedves és kellemes lelkiállapotokat is, mint az enyém mostanság.

Még egy idézet a végére Katie-től: „Aki egyetlen embert feltétel nélkül szeret, az az egész emberiséget szereti.” Bennem egyre fokozódó Szeretet van, és Hála. Hála a Családomnak, az ÖnMunkásoknak, és Hála az Istennek!

Gyűlölöm a Testem 1. – Byron Katie Videó

2012-01-16T11:30:00.000+01:00

„Amikor elhiszed a testedről szóló gondolataidat, megerőszakolod a testedet azzal, hogy azt követeled tőle, legyen szebb, egészségesebb, magasabb vagy épp alacsonyabb, teltebb vagy soványabb, fiatalabb, vagy erősebb. Fogod a tökéletes testedet, és széttaposod.” (Byron Katie)

Hetek óta készülök a most hétvégi Női Test Tematikus Tréningre, ahol szembenézünk a testünk kinézetével, működésével, gyengeségével, betegségével, érzékiségével kapcsolatos hiedelmeinkkel. A testünkkel kapcsolatos berögződött, megingathatatlannak tűnő ítéleteink, kritikáink és elvárásaink képesek teljesen tönkretenni az életünket, teljesen meggátolni minket az életöröm megélésében. Ezért is tartom kiemelten fontosnak ezt a témát, hisz amíg nem vagyunk jóban a testünkkel, addig nem vagyunk képesek feltétel nélkül szeretni önmagunkat és másokat.

Napjainkra bőrünk alá épült elvárás lett az, hogy találjunk valami hibát a testünkben. Szinte kötelességünknek érezzük, hogy kritizáljuk, megvessük, ostorozzuk, és mindenféle módszerekkel és eljárásokkal kínozzuk, hogy olyan legyen, mint az "ideális", a "tökéletes". (Én 20 évig éltem így. Tömény önutálatban és depresszióban.) Hogyan bánsz a testeddel, ha elhiszed azt a gondolatot, hogy valami csúnya rajta? Milyen érzéssel viseltetsz ilyenkor iránta? Ha ez az érzés bármi más, mint a szeretet, akkor csakis ártani tudsz neki és magadnak. Mindezzel pedig Te is fenntartod a közös tudatban a testutálatot, amit aztán a következő generációk még korábbi életkorokban kezdenek el gyakorolni, mint ahogy azt manapság már teljesen tisztán lehet látni.

Hogyan bánsz a testeddel, ha szeretettel tekintesz rá, bármilyen is legyen éppen? Ha nem tudod elhinni, hogy ez vagy az a része, formája, állapota elfogadhatatlan, szörnyűséges vagy gusztustalan? Mikor van több energiád szeretetteljesen foglalkozni vele, vajon? Amikor megveted és ostorozod, vagy amikor elfogadod és szeretettel tekintesz rá?

A testeddel kapcsolatos ítéleteid megkérdőjelezése el tud vinni a teljes önelfogadáshoz, amikor az önértékelésed már nem a tested kinézetétől vagy állapotától függ. Sokunknak „a testünk a hazafelé vezető utunk”, ahogy Byron Katie fogalmaz. Vagyis, ha szép sorban mindent megkérdőjelezel, amit a testedről elhittél, szabad leszel. Ehhez nyújt segítséget a mai videó is, melyben Katie vezet egy kétségbeesett hölgyet a testéről szóló gyűlölködő ítéleteinek felülvizsgálatában. A videó címe „Túl kövér a testem”.

„Add meg nekünk az engedélyt, a saját példádon keresztül, hogy legyen hibánk, mert a hiba teljesen normális. Amikor elrejted a hibáidat, arra tanítasz minket, hogy mi is rejtsük el a miénket. Szeretem azt mondani, hogy mindannyian várjuk már azt az egy tanárt, csupán egyetlen egyet, aki engedélyezi számunkra, hogy azok legyünk, akik épp most vagyunk. Mind megjelenünk valamilyenként, nagyként vagy kicsiként, egyenesként vagy görbeként. Ez által akkora ajándékot tudunk adni. Akkor fájunk, amikor ezt visszatartjuk. Ki más fogja megadni számunkra az engedélyt, hogy szabadok legyünk, ha nem te? Tedd meg saját magadért, mi pedig követünk. A gondolkodásod visszatükröződése vagyunk, és ha te felszabadítod magad, akkor mi mind szabadok leszünk.” (Byron Katie)

Ha szeretnéd megtapasztalni, milyen is az, amikor tökéletes békében vagy magaddal és a világgal, szeretettel várlak a következő kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyamon.

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam új időpont: 2012. február 11-12. Jelentkezési határidő: január 25. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Egy Házasság Újjászületése

2012-01-12T11:42:00.000+01:00

A házasságunk válságban volt, és egyre több időt töltöttünk külön, mert állandóan csak vitatkoztunk – a végén már szinte minden beszélgetésünk marakodásba torkollott. A csalódottság és a sértettség érzése mindennapossá vált bennem. Még ma is képes vagyok a fájdalomról beszélni, de erősen kell használnom az emlékezőtehetségemet, közben ugyanis rátaláltam az Önvizsgálatra. Azóta egyszer sem veszekedtünk a férjemmel. Hát nem vicces? A dolgok olyan gyors ütemben változtak meg, hogy mind a ketten teljesen ledöbbentünk. Azt hiszem, a legjobban úgy tudom elmagyarázni az egészet, ha elmesélem a történetet, és megosztom veled az elvégzett Munka néhány részletét, és azt, hogy miként változtatott meg mindent.

Mivel a beteges szeretethiányom rengeteg szenvedést okozott nekem, először is a „Szükségem van a férjem szeretetére” vélekedést vettem górcső alá. Az egész annyira ijesztőnek tűnt, hogy nem is próbáltam megállapítani, vajon igaz-e a gondolat, hanem egyből rátértem a következményekre.

„Szükségem van a férjem szeretetére” – hogyan reagálok, amikor elhiszem ezt a gondolatot? Nézzük csak, ha elhiszem ezt a gondolatot, és a férjem rám mosolyog, akkor semmi probléma. De amikor épp nem tudok kapcsolatot teremteni vele – mert túl ideges, vagy épp üzleti úton van -, és közben merül fel, hogy szükségem van a szeretetére, akkor üresnek érzem magam és görcsbe rándul a gyomrom. Aztán felhívom, és ha nem érem el, a gondolataim egyből elszabadulnak: „Miért nem veszi fel? Istenem, talán történt vele valami? Vajon őszinte hozzám?” A gondolatokhoz pedig ítéletek csapódnak: „Nem elég érzékeny; tudnia kellene, mikor hívjon.” Egy óra múlva pedig pánikba esem, és azt gondolom: „Rossz döntés volt hozzámenni; nem törődik velem, és sosem hív fel, amikor szükségem lenne rá.”

Amikor végül a férjem visszahív, úgy bánok vele, akár egy ellenséges tanúval: keresztkérdésekkel bombázom. Valójában csak arra várok, hogy azt mondja: „Szeretlek”, de ezt persze nem mondom el neki. És amikor a várva várt szavak nem jönnek maguktól, közlöm vele, hogy elegem van a furcsa, nemtörődöm viselkedéséből, és hogy a dolgok nem mehetnek így tovább. Az egész vita után szomorúnak érzem magam, és dühös vagyok rá is és magamra is. Megfájdul a fejem, és nem tudom megállni, hogy rágyújtsak egy cigarettára, holott nemrég szoktam le a dohányzásról. Alvás helyett ébren hánykolódom, és újra tüzetesen végiggondolok mindent, amit mondott, hogy összehasonlítsam az állításait azzal, amit máshonnan tudok, és felfedezzem az esetleges ellentmondásokat. Reggel az első dolgom, hogy újra hívjam, és ráborítsam az egészet.

Ha a férjem otthon van és nincs jó kedve, vagy épp nagyon el van foglalva valamivel, miközben én azt hiszem, hogy szükségem van a szeretetére, először is megpróbálok a kedvében járni és beszélgetésbe elegyedni vele, jóllehet egyértelműen közölte velem, hogy dolga van. Ha ez nem működik, akkor csalódott leszek és beolvasok neki. Számon kérem rajta, hogy még otthon is dolgozik, és közlöm vele, hogy több időt kéne szentelnie a kapcsolatunk rendbetételére. Emlékeztetem rá, hányszor megbántott az utóbbi időben.

A helyzet idővel odáig fajult, hogy végül nem voltam hajlandó beszélni vele, és direkt elmentem otthonról, ha ő ott volt. Először csak a közös főzések és evések maradtak el, aztán már egyáltalán nem végeztem házimunkát; ne mostam ki a ruháit, és „elfelejtettem” átadni a telefonos üzeneteit. Mindeközben hihetetlen szomorúság és magány lett úrrá rajtam. „Egyedül fogom végezni, akárcsak az anyám” – gondoltam magamban. „Nem kellett volna hozzámennem. A válásunk borítékolva van. Istenem, miért nem választottam inkább azt a másik fiút, aki udvarolt nekem?” Minden apróságba belekötöttem, amit csinált. Végül olyan messze mentem a manipuláció terén, hogy megbetegedtem. Ez már gyerekkoromban is működött, úgyhogy azt gondoltam, kipróbálom a férjemen is. Hihetetlenül belefáradtam a saját igazam bizonyítgatásába, és még mindig én voltam az, aki kirobbantotta a vitákat.

Mivel nagyon erős volt a hitem, hogy szükségem van a férjem szeretetére, és nem élhetek nélküle, a féltékenység is hatalmas problémaként volt jelen a kapcsolatunkban. Szinte soha nem mentem vele sehová, mert képtelen voltam elviselni, ha más nőkkel beszélgetett vagy nevetgélt – és ez alatt nem a flörtölést értem, csak a normális emberi beszélgetést és ismerkedést. Ha nagy ritkán mégis megkockáztattam egy-egy bulit, a vége mindig veszekedés lett. A vitáink napokig elhúzódtak, és mindkettőnket nagyon megviseltek. Olyan volt, mintha az életünkért harcolnánk.

Az Önvizsgálat igazi mentőövként érkezett ebben a helyzetben, és teljesen megváltoztatta a házasságunkat. És még valami: nagy szerencsém volt, hogy a férjemmel együtt vágtunk bele a Munkába. Bár az elejétől fogva hittünk a módszerben, még ma sem győzünk csodálkozni azon, hogy ilyen boldoggá tette a házasságunkat. Tudjuk, hogyan történt, és mégis, néha meglepődünk, hogy valóban megtörtént.

Elkezdtem tehát komolyan megkérdőjelezni a gondolataimat. Főleg az „Igaz ez?” kérdést használtam, amikor a féltékenységi jeleneteink elvadultak. Először is megvizsgáltam, mi történik, ha azt látom, hogy a férjem egy szép nőre mosolyog, vagy beszélget vele. Azt hittem, biztosan tudom a választ. Az önvizsgálat első meglepetése az volt, hogy beláttam: nem lehetek biztos benne, hogy a gondolataim igazak. Ezek voltak azok a gondolatok:

„El fog hagyni.”
„Bele fog szeretni abba a nőbe.”
„Az a nő sokkal kedvesebb, intelligensebb, fiatalabb és szebb nálam.”
„Nem érdeklem.”
„Túl öreg vagyok, engem nem lehet szeretni.”
„Az egész társaság előtt lejárat.”
„Annyira tapintatlan, és megint hazudik nekem.”
„Mindig is rosszul választottam férfit.”
„A házasságom egy komédia.”
„Hülye vagyok, hogy ezt hagyom.”
„A szerelem csak szomorúságot szül.”

Rájöttem, hogy én kínzom saját magamat, és nem a férjem, ahogy azt előtte hittem – mégpedig ezekkel a gyötrelmes gondolatokkal. Ettől a felismeréstől leesett az állam. Annyira egyértelműnek véltem ezeket a gondolatokat! Hogy élhettem ekkora tévedésben oly sok éven át? És ő ennek ellenére még mindig mellettem volt! Hogy is lett volna ez lehetséges, ha igaz, amit róla gondolok? A kapcsolatunk egy teljesen új horizontja tárult fel előttem.

Ezek után újra elkezdtem eljárni vele otthonról. Ha felbukkant egy olyan gondolat, mint például a „Soha többé nem akarom látni, amint más nőkkel szórakozik”, egyből megfordítottam: „Alig várom, hogy lássam, amint más nőkkel szórakozik.” És a legközelebbi alkalommal, amikor ez megtörtént, azt vettem észre, hogy az érzéseim megváltoztak. Ahogy elkezdett más nőkkel beszélgetni, odamentem hozzájuk, én is bekapcsolódtam a társalgásba, és képes voltam jól érezni magamat. Azelőtt ilyen helyzetben inkább elvonultam, és magamban pufogtam, amiért egyedül kell lennem, mert ő egyedül hagyott.

Persze a változás nem egy csapásra történt, és nem is volt zökkenőmentes. De amikor a régi érzések újra előjöttek egy bulin, nem estem kétségbe. Bementem a fürdőszobába, elővettem a jegyzetfüzetemet, és azon a szent helyen fogtam magam, leírtam a gondolataimat, és sorra megvizsgáltam őket. Amint visszatértem a saját dolgomhoz – vagyis elkezdtem az én gondolataimmal foglalkozni az övéi helyett -, egyből jobban érzetem magam. A férjem egy idő után utánam jött, és ott talált a fürdőszobában röhögőgörcsben – épp azon a kérdésen dolgoztam, hogy „El fog hagyni azért a nőért, akit az előbb ismert meg – igaz ez?” Az efféle őrültségek, amik azelőtt annyi szomorúságot és idegeskedést okoztak nekem, hirtelen viccé léptek elő, és már nevetni is tudtam rajtuk.

Ugyanez történt, amikor a férjem elutazott és nem tudtam elérni telefonon. Amint éreztem, hogy megint rám tör a beteges szeretethiány, azonnal nekiláttam Munkázni. „Baleset érte, megsérült, meg fog halni. Soha többé nem fogom látni. Belehalok.” – Teljesen biztos lehetek benne, hogy ez igaz? Ennyi épp elég volt, hogy lecsillapodjak. A gondolataim szépen letisztultak, ahogy sorra feltettem magamnak a négy kérdést. Néhány hiedelem teljesen eltűnt, úgy, hogy észre sem vettem. Mindez csak akkor tudatosult bennem, amikor legközelebb olyan helyzetbe kerültem, ami azelőtt hatalmas problémát okozott volna, de többé már nem jelentkeztek a régi érzések. Más gondolatokat többször is felül kellett vizsgálnom, mert új formát öltöttek és visszatértek. Ilyenek voltak például a következők: „Nem vagyok elég jó”; „A szerelem csak fájdalmat szül”; „Az embereknek meg kellene érteniük engem”; „Az embereknek be kellene tartaniuk a szavukat”; „Így, ahogy vagyok, nem vagyok szerethető”; „Minden pillanatnyi boldogságért súlyos árat kell fizetni.” Ha most visszatekintek rájuk, egyszerűen röhejesnek tűnnek.

A férjem és én már egy éve rendszeresen végezzük az önvizsgálatot, és a házasságunk a felismerhetetlenségig átalakult. Tiszteljük és elismerjük egymást, és nyugalomban, békében élünk. Ha valami problémánk adódik a másikkal, elvonulunk, és mindketten felírjuk a gondolatainkat, aztán összeülünk, és segítünk egymásnak a négy kérdés megválaszolásában. Az egész olyan jó móka! A gondolatok, melyek korábban válságba sodorták a kapcsolatunkat és annyi gyötrelmet okoztak, hogy már a válást fontolgattuk, manapság fél óra Munka után szertefoszlanak, mint bárányfelhők a nyári égen. És a szerelmünk minden felülvizsgált félreértéssel és megkérdőjelezett hiedelemmel csak egyre erősebb és erősebb lesz. Már-már várakozással tekintünk a rossz érzések elé! Pedig, mondhatom, hogy mostanában nem sok van belőle a kapcsolatunkban. Az önvizsgálat segítségével újra és újra rájövünk, hogy ezek a kreált történetek csak arra figyelmeztetnek, hogy letértünk a szeretet és megértés útjáról.

Ma már tudom, hogy nem vagyok áldozat. „Szükségem van a férjem szeretetétre” – igaz ez? Már hogy volna az? Hiszen a saját életemért, lelki egészségemért, érzéseimért és boldogságomért egyedül én felelek. Miután a beteges szeretetéhségem és ragaszkodásom alábbhagyott, csak a szeretet maradt. Az önvizsgálat számomra többet jelent puszta eszköznél: a megértéshez és az örömhöz vezető út.

„A megbocsátás nem más, mint rájönni, hogy amit egy történéssel kapcsolatban igaznak gondoltál, nem igaz – hogy valójában sosem volt semmi, amit meg kellene bocsátanod. Ami valaha szörnyűnek tűnt, a Munka által teljesen megváltozik. Mert a valóságban nincsenek szörnyek, csupán a saját megkérdőjelezetlen gondolataid, amikkel a valóságot értelmezed. Éppen ezért, ha szenvedsz, nézz magadba, és tarts önvizsgálatot: vedd sorra a fejedben keringő gondolatokat, és szabadulj meg tőlük. Légy újra gyermek. Ne tudj semmit. Az ártatlanság elvisz téged egészen a szabadságig.” (Byron Katie)

(Byron Katie: Szükségem van a szeretetedre – vagy mégsem? – Édesvíz)

Ha szeretnéd minél hamarabb megtapasztalni, milyen is az, amikor rendben vannak a kapcsolataid, és pillanatok alatt tudsz segíteni önmagadon, szeretettel várlak a következő kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyamon.

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam új időpont: 2012. február 11-12. Jelentkezési határidő: január 25. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Félelem a Jövőtől - Byron Katie Videó

2012-01-09T11:10:00.001+01:00

„Az elme trükkje, hogy félelemben tartson. Amikor az elmédben látod a KÉPET, már az egész meg is történt. MINDEN EGYSZERRE TÖRTÉNIK, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot.” (Byron Katie)

Mit is értünk az alatt, hogy minden egyszerre történik? Azt, hogy jön a gondolat, elhiszem, rögtön beindul a film a fejemben, vagyis a KÉPZELETEMBEN lepereg, hogy szerintem mi is fog történni, és máris félelem, vagy más érzelem árasztja el a testemet. És erre az érzelemre fogok reagálni valamilyen viselkedés vagy cselekvés formájában. És mindez egyetlen szempillantás alatt. Pedig „odakint” még nem is történt semmi, csak egy történetet hittem el arról, hogy mi fog történni.

Elég, ha csak a politikai, gazdasági hírekre gondolunk. Válassz ki közülük néhány neked tetszőt, pontosabban a szerinted legkevésbé szimpatikusabbakat, és nézd meg, mi zajlik a fejedben és a testedben, ha ezeknek a gondolatoknak a bűvkörében élsz. Milyen mozit vetít az elméd, amikor elhiszed, hogy mondjuk államcsőd várható? Vagy, hogy 500 forint lesz hamarosan az euró, vagy csak annyit, hogy az elkövetkezendő évek nagyon nehezek lesznek a magyarok számára, stb. stb.? Hogy érzed magad mindeközben, és hogyan éled az életedet ezekkel a képekkel a fejedben és ezekkel az érzésekkel a testedben? Ki lennél a gondolat nélkül, hogy ilyen vagy olyan válság, katasztrófa, szörnyűség, világvége stb. fog történni?

Az elme folyton ki akarja spekulálni, hogy mi fog következni a következő pillanatban, napon, héten, hónapban, évben – mindezt képek formájában tudja megtenni. És ha kedvezőtlennek ítéli a filmet, akkor máris rosszul érzed magad, szenvedsz és félsz. Ezt nevezi úgy Katie, hogy KÉPZELET. Az egész Életünk KÉP-z-ÉLET, gyönyörűen lefesti a magyar nyelv ezt is. Így maradunk ki a Valódi Életből, ami mindig csupán az adott pillanatban élhető meg. Ha a fejünkben vetített képektől riadozunk, akkor nem tudunk örülni semminek itt és most, akkor nem is tudjuk meglátni a Valóságot.

Mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy eldöntsük: továbbra is a fejünkben, képekkel azonosulva kívánunk élni, vagy elerőtlenítjük ezeket a képeket a Négy kérdéssel és megfordításokkal, hogy a jelen energiájából táplálkozhassunk. Szerinted melyikben van több kreativitás és Erő? Ezt a kérdést természetesen költői kérdésnek szántam. :) Mindenképp teszteld le magadban. Ebben nyújt segítséget a következő videó is.

A Kivirágzás Ideje Nem Siettethető

2012-01-04T09:55:00.000+01:00

„Szerinted már ki kellett volna nyílnod? Próbálj csak kinyitni egy virágot, mielőtt az készen áll rá. Összenyomod, összetörik, és meghal. Nem nyílunk ki a saját időnk előtt. (Byron Katie)

Drága Andi!

Régóta készülök rá, hogy írjak neked (meg magamnak is persze) egy évértékelőt. A mai írásod megint annyira beletrafált, hogy most már tényleg meg kell írnom ezt a levélkét. Olyan mintha a gondolataimban olvasnál, történik valami, te meg írsz róla a blogban.

Pont ma reggel boltba menet gondolatban B-t szidtam. Utáltam, hogy ha bármi van, nekem rögtön ott kell teremnem, azonnal segítenem kell, bezzeg, ha nekem van rá szükségem, ő sosincs ott. Ezeket a szavakat intéztem hozzá: Nekem mindig ott kell lenni, neked meg soha. És akkor bevillant, hogy IGEN! Nekem kell ott lenni mindig. Én vagyok az egyetlen, aki ott tud lenni saját magam számára. Eddig tőle, másoktól vártam, hogy ott legyenek, és pont én nem akartam ott lenni saját magamnak.

Nem tudom pontosan mi történt a hazaúton, de mikor hazaértem, ledőltem a kanapéra és egy szerelmi vallomást intéztem magamhoz. Először csak elkezdtem sorolni azokat a dolgokat, amiket szeretnivalónak találok magamon. Például, ahogy lábujjhegyen lopakodtam ma reggel a lépcsőházban, hogy ne ébresszem fel a többi lakót. Valahogy elöntött a szeretet magam iránt: „Édes kis aranyvirágszálam, annyira drága vagy, hogy megpróbálsz nem kellemetlenségeket okozni másoknak, mindig próbálsz alkalmazkodni, a világért sem zavarnál senkit.“

Eszembe jutott, hogy már kicsinek is ilyen voltam. Mindig próbáltam jó kislány lenni, hogy szeressenek. És egész idő alatt itt voltam én, hogy szeressem ezt a lányt, hogy szeressem saját magamat. És annyira próbáltam megfelelni saját magamnak, de soha semmi nem volt elég jó. Olyan sokáig és olyan intenzíven gyűlöltem magam. Ma először jutottam el odáig, hogy én szeretnivaló vagyok. És ma először jutott eszembe, hogy ez nem csak akkor van így, amikor jó kislány vagyok, amikor épp megfelelek a saját elvárásaimnak (na, jó, ilyen még nem is volt szerintem soha:-). Én feltétel nélkül fogom szeretni ezt a lányt. Ma reggel elvettem magamat feleségül (ugye, eddig azt gondoltam, hogy miért venne el bárki is, hisz vannak szebbek, jobbak, fiatalabbak, én magam nem találtam magamat elég jónak, ahhoz, hogy elvegyen valaki). Én leszek a saját férjem, feleségem, a legjobb barátnőm, a szeretőm, a testvérem, az anyám, az apám. „Ott leszek mindig, és szeretni foglak, bármi történjék is, drága J.! Soha többé nem leszel egyedül.”

Drága Andi,

amikor a tükrös bejegyzésnél felhívtad a figyelmemet a saját magamnak adott tanácsomra, hogy legyek már magamnak hálás, bevallom először úgy éreztem, hogy fel sem tudom fogni, hogyan lehetnék magamnak hálás. Mintha az agyam összezavarodott volna, teljesen értelmezhetetlennek találta, hogy hála + magamnak? Mintha skizofrén lennék. Én nem egy másik személy vagyok. A hála téma is elég friss volt nekem akkoriban.

Pár héttel előtte fedeztem fel, hogy vannak dolgok, amikért valódi hálát érzek. A Jóistennek meg másoknak is. Na de magamnak? Aztán eszembe jutott, hogy valamiért egyáltalán nem okoz gondot, hogy haragudjak magamra, hogy gyűlöljem és megvessem saját magamat. Lassan derengeni kezdett valami. Aztán írtam egy hosszú listát, hogy miért is vagyok hálás magamnak. Például nagyon hálás voltam neked, hogy „lefordítottad” nekem a gondolatomat, és nagyon hálás voltam magamnak, hogy meghallottam, amit mondtál, és odafigyeltem rád, meg ugye saját magamra is. Az utóbbi időben már egész gyakran voltam magamnak hálás. Néha épp haragszom magamra, amiért nem csinálok elég gyorsan meg jól valamit, aztán eszembe jut, hogy hálás legyek, amiért egyáltalán elkezdtem és csinálom. :-)

Azt hiszem ezzel a hála témával elindult bennem valami. Fura módon szerintem én ennél a tükrös bejegyzésnél kezdtem először felfogni a Munkát, úgy igazán. Most nagyon friss még ez a magamhoz való kapcsolat. És félek is, hogy még törékeny egy kicsit. De nagyon fogok rá vigyázni.

Nagyon-nagyon köszönöm Neked Andi, hogy vagy, hogy írod a blogot. Szívből köszönök Neked minden segítséget. Azt hiszem pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly szilveszterkor írtam Neked először kommentet a blogon, és áprilisban hívtalak fel. Végigkísérted az egész évemet. Bevallom volt közben olyan időszak, amikor gyűlöltem a Munkát, és haragudtam Rád, magamra meg az egész világra. Biztos lesz is még ilyen. :-) De elindítottál egy úton, amiért nem tudok elég hálás lenni.

Nagyon Boldog Új Évet kívánok Neked!

Hatalmas nagy ölelés, sok-sok puszi,

További csodás lótuszvirágzás képek itt:

http://www.pbase.com/kelvin_khor/lotusflowers

Az a Valaki Te Vagy

2011-12-31T10:23:00.000+01:00

Egy nő bevonul a Zen kolostorba, hogy meditálhasson. Igen izgatott, örül, hogy egy ilyen szent helyen tölthet néhány napot.

Elérkezik az első meditációs ülés ideje, és a nő felsétál a meditációs helyiséghez vezető lépcsőkön. Épp mély meghajláshoz készülődik a helyiség bejáratánál, amikor valami sokkoló dolgot vesz észre. Ott, a lépcső tetején egy mocskos felmosó vízzel teli vödör álldogál, a szmötyiben pedig felmosórúd úszkál. „Hát ez valami borzadályos!” – kiált fel teljesen elszörnyedve, majd bevonul meditálni.

Másnap reggel a vödör még mindig ott áll. „Milyen gusztustalan!” – dünnyögi. „Hát ez lenne a Zen?” Majd bemegy meditálni.

Harmadik reggel még mindig ugyanaz a vödör. „Ez hihetetlen! Ez már nevetséges! Valakinek tennie kéne ez ügyben valamit!” – és bemegy meditálni.

A negyedik reggel sincs másképp, a vödör még mindig ott csücsül, állapotán nem igazán segített az elmúlt napokban elszenvedett elhanyagolás. A nő ránéz a vödörre és azt mondja magában: „Én valaki vagyok”, majd felemeli a vödröt és kitakarítja.

Szinte mindannyian arra várunk, hogy majd valaki megcsinálja helyettünk. Majd valaki kitalálja a szükségleteinket és teljesíti is őket. Majd valaki szeretni fog minket úgy, ahogy azt szeretnénk. Majd valaki megadja nekünk, amire vágyunk. Majd valaki elvégzi helyettünk a belső munkánkat. Majd valaki végre a kezünkbe adja a kulcsot a boldogsághoz. Majd valaki elveszi tőlünk a szenvedésünket, a félelmeinket és az önutálatunkat.

Ilyen valaki nem létezik. Pontosabban létezik: Te magad.

Senki nem fogja helyetted kitakarítani a vödrödet. Senki nem fog magad helyett téged szeretni. Senki nem fogja elvégezni helyetted a Te belső munkádat. Senki nem tudja felismerni helyetted a Te válaszaidat. Senki nem tudja helyetted abbahagyni a szenvedésedet és felülvizsgálni a félelmeidet. Senki nem tudja abbahagyni helyetted önmagad szapulását. Senki nem tudja helyetted élni az életedet.

„A saját drága életedről van szó.” (Byron Katie)

Az Utad pedig az önszeretet, nem az önostorozás. Az önostorozással eddig sem mentünk semmire, itt az ideje máshonnan közelíteni magunkhoz. A Négy kérdéssel felülvizsgálhatod az összes önnemszeretésedet.

Mellé pedig próbáld ki a következő gyakorlatot az elkövetkezendő egy hétben:

Egy héten keresztül, amikor csak eszedbe jut, mondj kedves, gondoskodó szavakat magadnak. Óránként legalább tízszer mondj köszönetet, ötöt magadhoz intézz, ötöt pedig a körülötted levő emberekhez és a világhoz. Dicsérd meg magadat (és másokat) minden alkalommal, amikor valamilyen (bármilyen kicsike) erőfeszítést teszel. Vedd észre a benned rejlő összes csodás tulajdonságot, és másokat is nézz ezzel a szemmel. Egyetlen hétig.

Boldog Új Esztendőt Kívánok!

Szeretettel, Andrea

A Betegség, Mint Esély

2011-12-28T10:16:00.000+01:00

„Nem olyankor fejlődsz, amikor békés vagy és elégedett. Épp ellenkezőleg: amikor dühbe gurulsz, elszomorodsz, kapzsivá, féltékennyé, türelmetlenné, kritikussá válsz. Mert ilyenkor lehullik rólad a maszkod, és rájössz, hogy nem szuperember vagy, csupán egy egyszerű emberi lény, aki szeretni tanul.” (Paul Ferrini)

Sokszor írtam már arról, hogy mindannyian arra kondícionálódtunk, hogy elmeneküljünk a jól-tudom elménk által rossznak bélyegzett helyzetekből, érzésektől, emberektől. Arra vágyunk, hogy minden pillanatban gondtalanul, örömködve, egészségesen, gazdagon, szeretetteljesen élhessük az életünket, sőt ezeknek a feltételeknek a teljesítését állítjuk állandó követelményként magunknak a „megfelelőségünk”, a „jóságunk”, a „rendben levőségünk” bizonyítására. Vagyis, ha például megbetegszünk, akkor máris haragudhatunk magunkra, mert „Jobban kellett volna vigyáznom magamra”; „Óvatosabbnak kellett volna lennem”; „Valamit elrontottam”; „Valamit biztos rosszul csináltam”; „Büntetve vagyok”, stb. És az, hogy a betegségünkre ajándékként tekintsünk, általában csak azoknak adatik meg, akik valóban súlyos, életveszélyes, akár „halálos” állapotba kerülnek. Mert akkor az egész életünk átértékelődik. Mint ahogy más, hagyományosan „tragédiának” tekintett történések esetén is.

A mai Byron Katie videót igazán nyitott elméjű, befogadó, tabukat felülvizsgálni hajlandó Olvasóimnak ajánlom. Egy rákos testű, csodálatosan megnyíló elméjű férfi Önvizsgálata Katie segítségével.

„Az igazság az, hogy amíg nem szeretjük a rákot, nem szerethetjük Istent. Nem számít, hogy milyen jelképet használunk erre – a szegénységet, a magányt, a veszteséget – hiszen az általunk hozzájuk kapcsolt jónak vagy rossznak a fogalma az, ami miatt szenvedünk. Egyszer üldögéltem egy barátnőmmel, akinek óriási daganata volt, és az orvosok néhány hetet adtak neki. Amint készülődtem, hogy felállok az ágya mellől, azt mondta, „Szeretlek”, én pedig erre azt válaszoltam, „Nem, nem szeretsz. Nem szerethetsz, amíg nem szereted azt a tumort. Mert bármi, amit ahhoz a daganathoz kötsz, azt előbb-utóbb rám is fogod vonatkoztatni. Csak egyszer forduljon elő, hogy nem adom meg neked, amit akarsz, vagy fenyegetést jelentek egy hiedelmed számára, azt a meg nem vizsgált koncepciót rám fogod vonatkoztatni.” Lehet, hogy ez így keménynek tűnik, de a barátnőm már jóval azelőtt megkért, hogy mindig mondjak neki igazat. A szemében csillogó könnyek a hála könnyei voltak, mondta.” (Byron Katie)

A Mindig Tökéletes Pillanat - Ajándék Önmagadnak

2011-12-23T13:14:00.000+01:00

„Csak akkor tudsz nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit keresel.” (Byron Katie)

Az utóbbi napokban elfogyott az írás-ihletem. Teljes nyugalom honol odabent, nem kívánkozik ki semmi megosztanivaló. Attól a hiedelmemtől azonban nem sikerült megszabadítanom magam, hogy Karácsonyra szeretnék adni Nektek valamit, Kedves Olvasóim. Így esett a választásom egy olyan Tökéletesség-Hála Gyakorlat megosztására, melyet minden pillanatban újra és újra odaajándékozhattok magatoknak – ez is vele a célom. Hogy ne csak egyszeri ajándék legyen, hanem folyamatosan hozzájárulhasson csodás önfelfedezésetekhez. Ez a gyakorlat a teljesen nyitott elmének való. Ha megnyílsz a nem-tudásra és vársz, a csodák önmagadból bukkannak fel. Nyitott Elme = Nyitott Szív.

Ez a gyakorlat csak a SAJÁT VÁLASZAID révén „végződik el”. Semmit nem mond és nem is ér sokat, ha csak elolvasod. Nagyon egyszerű és gyorsan „megcsinálható”. Már amennyiben sietsz. Ha nem, akkor az egész Ünnepet a Pillanat Tökéletességének tudatosságában töltheted. És az egész Életedet is. Nincsenek hibák.

Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek, Egy Nyitott Szív Szeretetével.

És hogy egymást is megajándékozhassuk, megköszönöm, ha megosztjátok, mi minden tökéletességet találtatok. Ezt megtehetitek Megjegyzésben a bejegyzés után, vagy a nyilvános ÖnMunka Facebook oldalon:

https://www.facebook.com/pages/Önmunka-Az-Önsegítés-Magasiskolája/147437935280927

Ez A Pillanat Teljesen Tökéletes

Hozd magad a jelen pillanatba, az éppen zajló életedbe. Érezd a testedet itt és most, és figyeld meg, épp hol vagy, épp mit csinálsz, épp hogyan érzed magad… és tedd fel magadnak a kérdést:

Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?

Várj csendben, türelmesen, gyengéden, hogy a szíved megadhassa a választ. Vedd észre, ahogy az elme sikítozni és tiltakozni szeretne, bármi történjék is. Te csak figyelj a szívedre, és várd a válaszát.

Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?

Hogy még mélyebb válaszokat kaphassál, tedd fel ezeket a kérdéseket magadnak:

· Ha tudom, hogy ez egy Barátságos Univerzum, ahol minden értem történik, nem pedig velem, hogyan, mivel biztosítja számomra ez a pillanat pont azt, amire szükségem van?

· Mi teljesen tökéletes számomra abban, ahol épp vagyok, abban, ahogyan érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

· Mi teljesen tökéletes más emberek számára abban, ahol épp vagyok, abban, ahogy érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

· Mi teljesen tökéletes valójában az egész világ számára itt és most abban, ahol épp vagyok, abban, ahogy érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

Vedd észre, hogy ha nem hasonlítod magadat másokhoz vagy valamilyen idealizált képhez a fejedben, nincs-e minden a lehető legnagyobb rendben itt és most?

Tényleg bármi másra szükséged van, mint ez a pillanat, amit ez a pillanat nyújt számodra?

Kibővített változat minden napra

Ha naponta minél sűrűbben végzed ezt a gyakorlatot, azt tapasztalhatod, hogy az egész én-tudatod, idő- és helyérzékelésed elkezd változni, nyílni és tágulni. Ennek érdekében tartsd fenn a szándékot, hogy minél gyakrabban megállsz, és felteszed magadnak a kérdést: „Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?”

Írd fel a kezedre, címkézd ki a tükörre, vagy a számítógéped monitorjára. Oszd meg a családtagjaiddal, barátaiddal, kollégáiddal, és próbáljátok meg úgy játszani ezt a játékot, hogy naponta többször meglepitek egymást ezzel a kérdéssel, és akkor mindketten megálltok egy időre, és megkeresitek a válaszokat. Egymásnak is meséljétek el a válaszaitokat.

Reggel, még a szemeid kinyitása előtt tedd fel magadnak a kérdést. Tedd fel vezetés vagy metrózás közben, a fürdőszobában, evés közben, veszekedés, szeretkezés, sétálás, bármilyen tevékenység közben. Kérdezd meg magadtól, miközben este vetkőzöl, és lefeküdni készülsz, miközben az elalvásra vársz. „Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot? Figyelj, hallgass, nézz mélyen magadba a kiáramló válaszokért.

„Az élet egyszerű. Minden érted történik, nem pedig veled. Minden pontosan a megfelelő pillanatban történik, sem túl korán, sem túl későn. Nem kell, hogy ezt szeresd... csak épp sokkal könnyebb, ha így teszel.” (Byron Katie)

Te Elnyomod a Gyerekeidet Vagy Mindent Megengedsz Nekik?

2011-12-19T12:54:00.000+01:00

Hogyan bántak veled a szüleid gyermekként? Inkább szigorúak voltak, tiltottak, büntettek, mindenben korlátokat állítottak eléd? Vagy ennek pont az ellenkezője volt igaz: túlságosan is engedékenyek voltak, semmilyen szabályt nem szabtak, hagyták, hogy a fejükre nőhess és manipulálhasd őket, hogy mindent megkapj, ami csak az eszedbe jut?

Mennyire voltál fontos a családban, és mennyire voltak ők fontosak saját maguknak? Mit rontottak el szerinted a nevelésedben, mit kellett volna másképp csinálniuk, hogy Te is és ők is boldogabbak legyenek?

Nagyon fontos kérdések ezek, és nagyon fontos minden tudatalatti programunkat felfedezni és kitisztítani ezen a téren is, hiszen amikor Te kerülsz szülő szerepbe, akkor eljátszod a megtanult mintát. Vagy egy az egyben lemásolod azt, ahogy veled bántak, vagy pedig úgymond átesel a ló túloldalára. És egyre csak azon csodálkozol, miért is nem érzed jól magad a szülői szerepedben. Próbálod jobban csinálni, valami miatt azonban mégsem sikerül. Azt pedig már csak suttogva jegyzem meg, hogy az összes többi kapcsolatodban is lemodellezed ugyanezt a mintát, a párkapcsolatodban például szépen eljátszod az anyukádat vagy az apukádat, a párod pedig ugyanúgy a saját szüleit másolja. Ide-oda ugráltok a ló két oldala között, egészen addig, amíg ki nem takarítjátok ezeket a makacsul bevésődőtt programokat.

A téma illusztrálására lefordítottam egy cikket, mely szépen összefoglalja a lényeget. Ha pedig rászánod magad arra, hogy felülvizsgáld mindazt, amit kicsi gyerekkorodban elhittél a szüleidről és önmagadról, szeretettel ajánlom figyelmedbe a Négy kérdést és a Megfordításokat. Ha ezt végigcsinálod, akkor meglepő módon fog egyensúlyba kerülni az összes kapcsolatod, nem fogod tovább játszani ezeket az ősi, generációs játszmákat. Micsoda felszabadulás! És akkor a cikk:

Tekintélyelvű Szülő, Engedékeny Szülő, Szerető Szülő

Társadalmunk generációról-generációra ide-oda váltogat a tekintélyelvű és engedékeny szülői minta között. Ebben a cikkben bemutatom, miért nem alkalmas egyik minta sem arra, hogy érzelmileg egészséges gyermekeket nevelhessünk fel, és azt is, hogy melyik szülői megközelítés alkalmas erre.

Angie-t merev, tekintélyelvű szülők nevelték, és igen rövid pórázon tartották. Nem érdekelték őket Angie érzései és vágyai, szinte egyáltalán nem voltak vele empatikusak és megértők. Ha akár csak öt perccel később ért haza a megbeszélt időpontnál, megbüntették. A kiabálás és a verés voltak a kedvenc büntetési módszereik.

Angie jó kislány volt. Jól tanult, megtette, amit mondtak neki, de gyakran érezte magát szomorúnak és magányosnak, és sosem érezte magát fontosnak. Amikor aztán férjhez ment és gyerekei születtek, megfogadta, hogy nem fog úgy bánni a gyerekeivel, ahogy annak idején vele bántak a szülei. Ő igenis figyelembe kívánta venni a gyermekei érzéseit és szükségleteit. És azt akarta, hogy fontosnak és értékesnek érezzék magukat.

Angie odaadó édesanyává vált. Rengeteg időt töltött a gyerekeivel, játszott velük, meghallgatta őket, sok-sok szeretetet, elfogadást, megerősítést adott nekik. Ugyanakkor, mivel számára az volt a legfontosabb, hogy a gyermekei értékesnek és fontosnak érezzék magukat, gyakran önmagát szorította háttérbe és meghajolt a gyerekei követelései előtt. Mivel Angie sosem gondolta magát fontosnak, így nem is esett nehezére feladnia önmagát. Kifejezetten úgy hitte, hogy a gyerekei érzései és szükségletei fontosabbak az övéinél. Vagyis, a szülei parancsolgató mintájához képest átesett a ló túloldalára, és túlságosan engedékeny szülővé vált.

A tekintélyelvű neveltetés egyik következménye az lett, hogy Angie nem értékelte, nem tartotta fontosnak önmagát. Az ő engedékeny szülősége pedig oda vezetett, hogy saját gyermekei másoknál fontosabbnak gondolták magukat, nem figyeltek a többiekre, és tiszteletlenek voltak velük.

Sem a tekintélyelvű, sem az engedékeny szülő nem szerető szülő. Szerető szülőnek lenni annyit tesz, hogy megbecsüljük mind a szülő, mind pedig a gyerek érzéseit és szükségleteit. A szerető szülő nem próbálja meg irányítani a gyermekét – az egészségére és a testi épségére vonatkozó helyzetek kivételével -, és azt sem engedi, hogy a gyermekei irányítsák őt. A szerető szülő nem erőszakolja meg a gyermekeit haraggal, vádaskodással vagy veréssel, és azt sem engedi meg, hogy a gyerekei erőszakoskodjanak vele. Nem várja el a gyerekeitől, hogy feladják magukat másokért, és ő sem adja fel önmagát a gyermekei kedvéért.

A szerető szülő értékeli önmagát annyira, hogy ne aggódjon, ha a gyerekei épp elutasítóan bánnak vele. Ez a szülő hajlandó meghúzni a szükséges határokat elfogadhatatlan viselkedés esetén, és nem hagyja magát manipulálni a gyerekei által. Önbecsülését, identitását nem befolyásolja a gyermekei iskolai vagy más pl. sport-teljesítménye, mint ahogy a fizikai kinézetük sem. Teljes mértékben elfogadja gyermekei egyediségét, még akkor is, ha ők egyáltalán nem hasonlítanak rá. Nem erőlteti rájuk saját életstílusát, életlátását, ugyanakkor határozott értékrendet tanít saját példáján keresztül: őszinteségre, önazonosságra, gondoskodásra, figyelmességre, kedvességre és empátiára „nevel”.

Bármennyire szeretnénk is szerető szülők lenni, ha nem végeztük el a saját belső munkánkat és nem gyógyítottuk meg saját elutasítástól és elnyomástól való félelemeinket, akkor automatikusan ezeknek a tudatalatti félemeknek alapján fogunk működni és cselekedni. Amennyiben valaki az elutasítástól és/vagy elnyomástól való félelemben nőtt fel, akkor automatikusan megpróbálja megvédeni magát ezektől a félelmektől a gyerekeivel való kapcsolatában. Lehetséges, hogy pont azért uralkodik a gyerekei felett, mert attól tart, hogy amúgy ők uralkodnának rajta. Az elutasítástól való félelmünk pedig úgy mutatkozhat meg a szülőségünkben, hogy haraggal próbáljuk irányítani őket, vagy pedig saját magunk feladásán keresztül próbáljuk tudat alatt elnyerni a szeretetüket. Ha pedig a szülőben az elnyomástól való félelem munkál, akkor ez oly módon jelentkezhet, hogy a gyerekeit haraggal és erőszakkal irányítja, így próbálja megakadályozni, hogy a gyerekek nyomják el őt. Az önmagunkkal kapcsolatos bizonytalanságot ott is nyakon lehet csípni, ha rá akarjuk kényszeríteni a gyerekünket, hogy a nekünk megfelelő módon teljesítsen, csupán azért, hogy a saját értékességünket bizonyíthassuk ez által.

Így vagy úgy, a szülő-gyerek kapcsolatban minden gyógyulatlan sérülés felszínre bukkan. Ha egészéges gyermeket szeretnél „nevelni”, akkor először a saját sebeidet kell begyógyítanod – azokat a részeidet, melyeket a félelem és a bizonytalanság irányít, valamint az a vágy, hogy megvédd magad az elutasítástól és az elnyomástól.

Társadalmunk eddig nem igazán volt képes új utat találni: ide-oda ingázunk a tekintélyelvű és az engedékeny szülőség között, melynek az eredményét mindannyian jól láthatjuk. Elég, ha csak megnézzük, hány ember szed manapság depresszió vagy szorongás elleni szereket, illetve micsoda méreteket ölt az alkoholizmus, a kábítószerezés, és nem utolsó sorban a bűnözés. Mindezek ismeretében állíthatom, hogy az egyik „hagyományos” szülői minta sem működik, amennyiben egészséges egyéniségek felnevelése a célunk.

Lehet, hogy itt az ideje végre elfogadnunk, hogy csakis önmagunk meggyógyításával válhatunk gyermekeink szerető szüleivé.

(Forrás:http://www.huffingtonpost.com/margaret-paul-phd/authoritarian-parenting-p_b_1148185.html)

Szülő-Gyerek témában ajánlom még a következő bejegyések felfrissítését:

http://onmunka.blogspot.com/2011/06/szulo-gyermek-kapcsolat-2.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/07/szulo-gyermek-kapcsolat-3.html

A Testem Miatt Nem Kellek a Férfiaknak

2011-12-15T10:06:00.000+01:00

„Hogyan éled az életedet, amikor elhiszed a gondolatot, hogy a testednek másmilyennek kéne lennie? Milyen érzés ez? "Majd később boldog leszek, amikor meggyógyult, lefogyott, csinosabb lett a testem.” „Szörnyű a testem.” „Fiatalabbnak kéne lennie.” Ez ősi vallásunk. Ha azt gondolom, hogy a testemnek másmilyennek kéne lennie, mint amilyen épp most, nem a saját dolgommal foglalkozom. Ráadásul épelméjű sem vagyok.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

Mindig nagy érdeklődéssel olvasom a blog bejegyzéseidet. Fantasztikusan jók! Meg is osztom mindenkivel. Ez ma viszont szíven talált!
http://onmunka.blogspot.com/2011/01/honnan-tudhatom-hogy-rendben-vagyok.html

Én is azt gondoltam, hogy nem vagyok hiteles terapeuta, mert nem vagyok karcsú, mert 2 éve egyedül élek, stb. Pedig sokszor tudok segíteni. Bár tudom azt is, hogy ezek a körülmények a fejlődésemet segítik, mégis leírtam magam... Erre most jöttem rá.
A külvilág a belvilág tükörképe, vallottam eddig én is. Ezt tanultam. Akkor most mi az igazság? 100 kilósan nem úgy tűnik, hogy egyensúlyban vagyok.
Ez ellen harcolok. Ez az, amit nem fogadok el, ami nem tetszik. Tehát harc a valóság ellen... Azt hiszem, hogy ezért nem vesz észre egy férfi sem. Hogy tehetné, ha én ezt így gondolom? De még a közelembe sem kerülnek...
Az önvizsgálatot hogy végezzem, ha már nem mással van bajom, hanem magammal?
Amikor egyébként is rólam szólnak a mondatok, akkor hogyan lehet megfordítani?
Hol olvashatok erről?

Köszönöm, R.

Kedves R!

Köszönöm a kérdésedet, tömegeket érintő problémakör a testünkkel kapcsolatos rengeteg történetünk. Jól megtanultuk gyűlölni, azt gondoljuk, hogy valami baj van velünk, ha a testünk nem olyan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ki írta azt a nagykönyvet? Ki határozza meg, milyen is a tökéletes, az elvárható, az elérendő test? És teljesen biztos lehetek benne, hogy nekem nem jár a boldog, kiegyensúlyozott élet, ha az enyém nem olyan??? Teljesen biztos lehetek benne, hogy az a dolgom, hogy karcsút, izmosat faragjak belőle? És most senkit nem akarok lebeszélni a testével való foglalkozásról, dehogy! Csak nem mindegy, milyen a viszonyunk a testünkkel, bármilyen állapotban, formában, kondícióban legyen is, hiszen, amikor nem szeretjük, akkor haragban, dühben, gyűlöletben, depresszióban élünk. Vajon mikor van több energiám a testemmel foglalkozni: amikor a róla szóló gyűlöletes gondolataimat elhiszem, vagy amikor szeretetteljes kapcsolatba kerülök vele? És alapból hogyan bánok a testemmel, ha szeretem, illetve ha gyűlölöm?

Elmondhatatlanul fontos kérdések ezek, hisz mindannyian tisztában vagyunk azzal, milyen mértékben nyomorítottuk meg magunkat az utóbbi években, évtizedekben a testünkre vonatkozó elvárásainkkal. Persze, hibáztathatjuk ezért a médiát, a divatvilágot, de valljuk be: mi magunk hittük el ezeket a gondolatokat, ezáltal pedig saját magunkat tettük be a végeláthatatlan elégedetlenkedés mókuskerekébe. A mókuskerékből egyetlen út vezet kifelé: ha felülvizsgáljuk a testünket és lelkünket gyötrő ítéleteinket, elvárásainkat.

Hogy ezt hogyan is tudjuk megtenni? Először is ugyanúgy kitölthetünk a testünkre vonatkozóan egy Ítélkezőlapot, ugyanúgy, ahogy pl. egy másik emberre vonatkozóan. (Hisz a testünk ugyanúgy az elménk kivetülése, mint a másik ember…) A levelem végére bemásoltam egy Ítéld Meg a Tested Munkalapot, azon mindent gyűjts össze, ami kikívánkozik. És utána egyenként vesd alá az ítéleteidet, gondolataidat a Négy kérdésnek és a Megfordításoknak, mindjárt mutatok egy példát.

Előtte azonban még felhívom a figyelmedet a leveledben szereplő megvizsgálandó hiedelmekre:

· Ha nem vagyok karcsú, nem vagyok hiteles terapeuta.

· Ha nincs párkapcsolatom, nem vagyok hiteles terapeuta.

· 100 kilósan nem vagyok egyensúlyban.

· Nem vesz észre egyetlen férfi sem.

· A közelembe kéne kerülnie a férfiaknak.

Összevonva néhányukat, vizsgáljuk meg azt a hiedelmet, hogy „A túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak.”

1. Igaz az, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak? Igen/Nem. (Nem tudom.) Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba ezt a kérdést. A Munka meditáció.

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak?

- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem? (Az alkérdések feltevésekor mindig ismételd utána az épp vizsgált hiedelmet is!)

- Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz? Miket gondolok magamról? Szeretem-e magamat ilyenkor? Hogyan „ütöm” magamat, milyen önostorozó gondolataim vannak?

- Hogyan viszonyulok ilyenkor a férfiakhoz? Hogyan nézek rájuk, milyen közel engedem őket fizikailag, miket gondolok róluk?

- Hogyan viszonyulok ilyenkor a „karcsú” nőkhöz? Magam alá vagy fölé helyezem őt gondolatban? Miket gondolok róluk?

- Kinek a dolga az, hogy túlsúlyos vagyok-e?

- Kinek a dolga az, hogy kellek-e a férfiaknak?

- Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben?

- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot? Mennyire tudom megélni a pillanatot, amikor elhiszem a gondolatot?

- Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam? (Esetleg egy kis fincsiséggel, édességgel? J)

- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak? Mire jó nekem ez gondolat? Mit kapok tőle?

- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

- Mikor, hány éves koromban jutott először eszembe, tapasztaltam olyat, hogy egy nő a túlsúlya vagy valami más fizikai ok miatt nem kell a férfiaknak? (Pl. az anyukámnál láthattam-e ilyet? Vagy a családom más nőtagjánál? Illetve érdemes megnézni, ők mivel magyarázták, ha nem kellettek a férfiaknak.)

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan éled az életedet, hogyan nézel a férfiakra, hogyan beszélgetsz velük, ha nem tudod elhinni, hogy a túlsúlyod miatt nem kellesz nekik? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és velük?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: „A túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak.”

+ A túlsúlyom miatt kellek a férfiaknak.

Kérlek, keress három konkrét példát az életedből, amikor már túlsúlyos voltál, és igenis kellettél a férfiaknak. Lassíts le, és keresd meg azt a három példát, ezek nagyon fontosak. Illetve még úgy is nézd meg, hogy miért lehet az, hogy egy férfi pont egy túlsúlyos nőt választ? Nyisd ki az elmédet, kérlek, és hagyd, hogy megtaláljanak ezek a bizonyítékok. És még egy ötlet: nézz körbe, hány túlsúlyos hölgy ismerősöd kell a férfiaknak?

+ Nem a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak.

Kicsit nyakatekert megfordítás, de érdemes megnézni. Mi mindennel vádolod még magadat, ami miatt Te nem kellesz a férfiaknak? Kérlek, írj össze mindent, itt az idő szembenézni mindezzel. Hisz ezeket Te gondolod magadról, így folyamatosan ki kell vetítened, így folyamatosan azt a bizonyítékot kell, hogy szállítsa az elméd, hogy igen, igazad van. Észre sem tudsz venni mást, hisz az elmének az a feladata, hogy bebizonyítsa, igaz, amit hiszel. A Munkával kirángatjuk az elmét a beragadt pozíciójából, és megmutatjuk neki, mennyi mindent nem vesz észre.

+ A férfiak a túlsúlyom miatt nem kellenek nekem.

Vedd észre, kérlek, milyen filmet kezd játszani az elméd, amikor, mondjuk, megtetszik egy férfi, és Te rögtön arra gondolsz, hogy de hát, Úr Isten, én túlsúlyos vagyok!!! Ebben a pillanatban máris neked nem kell a férfi, rögtön lebeszéled róla magadat, és őt magadról. Kérlek, keress konkrét példákat, amikor Te menekültél el a testeddel kapcsolatos félelmek miatt egy esetleges ismerkedéstől, közeledéstől. Mi, nők, olyan viccesek vagyunk, még el is mondjuk a véletlenségből nekünk udvarló férfinak, hogy hát inkább vegye fel a szemüvegét, mert biztos nem lát jól valamit, ha pont engem szúrt ki és én tetszettem meg neki. „Én nem vagyok rendben, bocsi. Kövér vagyok, öreg és ráncos, hát, ha még a combomat, a hasamat, vagy a mellemet látnád, jáááááájjjj!!! Keress magadnak egy csinibbet és fiatalabbat, ha jót akarsz…”

+ A férfiak … miatt nem kellenek nekem.

Itt az alkalom azt is összegyűjteni, hogy Te mi miatt szoktál leselejtezni egy férfit. Esetleg pont a túlsúlya miatt? Milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy férfinak, hogy szóba jöhessen nálad?

+ A túlsúlyom miatt nem kellek magamnak.

Az adu-ász megfordításunk. Van annyira igaz, hogy saját magadnak nem kellesz túlsúlyosan, hogy saját magadat nem szereted így, mint az, hogy a férfiaknak nem kellesz? Nézd csak végig egyetlen napodat: hányszor utasítod el önmagadat, hányszor gondolsz vagy tekintesz magadra utálkozva, mi zajlik benned, ha csak rágondolsz a túlsúlyos testedre? Hogyan szeretnénk elfogadva és szeretve lenni egy férfi által, ha még magunkat sem állhatjuk?

És akkor itt a Test Ítélkezőlap. Töltsd ki, és utána vizsgáld meg egyenként az ítéleteidet. Amikor a testet ítéljük, akkor az ún. „gondolkozásomra fordítást is használjuk”, például:

Túlsúlyos a testem.

+ A testemmel kapcsolatos gondolataim túl súlyosak. (Enyhén szólva nehezek, mozdíthatatlanok és gyűlölködők.)

+ Nem túlsúlyos a testem. – Mi mindenhez nem túl súlyos? Mi mindenre vagyok képes ezzel a testtel, amihez nem túl súlyos?

A testemnek soványabbnak, rugalmasabbnak kellene lennie.

+ A testemmel kapcsolatos gondolataimnak kellene soványabbnak, rugalmasabbnak lenniük.

+ A testemnek nem kéne soványabbnak és rugalmasabbnak lennie. – Teszek egyáltalán valamit azért, hogy soványabb és rugalmasabb legyen? Vagy csak haragszom rá, hogy nem olyan?

Nem akarok kövér lenni.

+ (Igenis) kövér akarok lenni. – Furcsán hangozhat, de a legtöbben védelemként használjuk a kövérségünket, jó kifogásként, ami miatt egy sor dolgot nem kell megtennünk az életben. Mert ha nem lennénk kövérek, akkor ne adj’ isten pl. közel kéne engedni a férfiakat, vagy nem sajnáltathatnánk magunkat, vagy nem az étellel akarnánk esetleg magunkat vigasztalni, vagy el kéne hinnünk, hogy érdemesek vagyunk egy jobb állásra, vagy el kéne mennünk hétvégén kirándulni, stb.

Ítéld meg a Tested Munkalap

Most itt az ideje, hogy jó alaposan megbíráld a testedet. Ne fogd vissza magad, ne most légy kegyes hozzá!

Például:

Nem szeretem a testem, mert túl kövér.

Utálom a hasam, mert túl hájas.

Arra van szükségem, hogy a testem sovány, egészséges és rugalmas legyen.

Az arcom túl ráncos.

A rákos daganatom megállíthatatlan.

Soha többé nem akarok kövér lenni.

1. Nem szeretem a testem, mert __________________________________________

_____________________________________________________________________

2. Azt akarom, hogy a testem _____________________________________________

_____________________________________________________________________

3. A testemnek kéne/nem kéne ___________________________________________

_____________________________________________________________________

4. Arra van szükségem, hogy a testem ______________________________________

_____________________________________________________________________

5. A testem (tulajdonságai): ______________________________________________

_____________________________________________________________________

6. Soha többé nem akarom, hogy a testem __________________________________

_____________________________________________________________________

A témában ajánlom még a következő bejegyzést: Test, Egészség, Betegség

http://onmunka.blogspot.com/2011/09/test-egeszseg-betegseg-1.html

Női Test Tematikus ÖnMunka Tréning – 2 napos – 2012. jan. 21.-22. Szentendre (Előfeltétel: ÖnMunka Alaptanfolyam)

Az eredeti Test tréning tematikát jócskán kibővítve - A Női Test számos aspektusát körbejáró, 2-napos tréning témakörei:

1. A női test – esztétikai vonatkozások, testkép, öregedés, „a tökéletes test”: önértékelési problémakör

2. A női test – szexualitás, terhesség, gyermekvállalás – ősi, transzgenerációs női félelmek, közös női tudatban felhalmozott fájdalmak

3. A női test – betegségek szempontjából

A tréning során izgalmas gyakorlatokkal hozzuk felszínre a testünk mélyébe letunkolt félelmeket, fájdalmakat, önmagunkkal és a férfiakkal kapcsolatos elvárásainkat. Amíg ezek megvizsgálatlanul dolgoznak bennünk, addig nem csoda, ha elveszítjük az energiánkat, túlesszük magunkat, védőzsírt rakunk magunkra, megbetegedünk, szexuális problémáink alakulnak ki, és időnként nagyon elmagányosodunk. Vagyis, elveszítjük az önmagunkkal való kapcsolatot, és a szeretet adására és befogadására való képességünket: a Női Minőségünket.

További információ: oraveczandi@yahoo.com

Milyen Is Egy Teljes Élet? – Byron Katie Videó

2011-12-12T10:42:00.000+01:00

„Elképesztő, mi minden történik, amikor az elme kinyílik!” (Byron Katie)

Teljes élet… Mi az? Milyen az? Honnan tudhatod, hogy Te, vagy egy számodra fontos ember teljes életet él-e? Nézd csak végig tételesen, milyen elvárásokat támasztasz az élet felé, ha a „teljes” élet elérésére törekszel, és mennyire reménytelen, hogy bármikor is minden pont megvalósuljon ezekből viszonylag egy időben és térben. Milyen hosszú a listád? Hány ponton akadályozod magad abban, hogy itt és most szeresd az életedet, és ugyanezt meg tudd tenni egy másik ember látszólag „nem teljes” életével?

Igen, tudom, azt gondolhatod, hogy már megint meghibbantam. Nem. Mindössze arra kívánom felhívni a figyelmedet, hogyan elégedetlenkedsz még mindig azzal, ami van, hogyan vágysz valami olyasmire, ami szerinted teljesebbé és boldogabbá tenne, hogyan vagy ellenállásban azzal, ami épp most van, és mennyi energiád megy el minderre. Pedig az életed az, ami épp most van. Nem az, amit elképzelsz magadnak. És amíg ezt nem éled meg teljességében, addig fel sem fedezheted az élet legcsodásabb misztériumát, hanem folyton csak máshová vágyakozol. A kreatív életenergia nem az ellenállásból, hanem a teljes megélésből fakad. Annak a teljes megéléséből, ami épp van. És abból, hogy megengedem másoknak is, hogy úgy éljék az életüket, ahogy épp teszik, hisz nyilván nekik ez az útjuk, és nem véletlenül járnak rajta. Mint ahogy én sem az enyémen. Már amennyiben megengedem magamnak, hogy járjak rajta, végigmenjek rajta, tudatosan, figyelemmel, örömmel, hálával. Még akkor is, ha ez a jól-tudom elme szempontjai szerint „nem teljes”.

(A témáról nagyon részletesen egy régebbi bejegyzésben írtam, nagyon érdemes felfrissíteni: Honnan Tudhatom, hogy Rendben Vagyok?

http://onmunka.blogspot.com/2011/01/honnan-tudhatom-hogy-rendben-vagyok.html)

A teljességet épp a jól-tudom elme által diktált szempontok és elvárások takarják el előled. Az életed mindig minden pillanatban teljes. Nem tud épp másmilyen lenni, mint amilyen. Megértheted és megélheted ezt a legmélyebb szinten, vagy harcolhatsz ellene; a boldogságod vagy szenvedésed mindössze azon múlik, melyik hozzáállást választod.

A mai videó a múlt heti Munka folytatása. Ha nem láttad volna az első részt, melyben egy férfi a húgával kapcsolatos gondolatait kérdőjelezi meg, itt találod:

http://onmunka.blogspot.com/2011/12/tul-kene-mar-lennie-kislanya-halalan_08.html

A mostani folytatásban pedig a teljes élet rejtélyei kerülnek terítékre, ismét nagyon megható formában. Előtte még hadd ajánljam figyelmedbe a legközelebbi ÖnMunka Alaptanfolyamot:

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam: 2012. január 14-15. Jelentkezési határidő: december 16. péntek

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

„Túl Kéne Már Lennie a Kislánya Halálán” – Byron Katie Videó

2011-12-08T16:35:00.000+01:00

A most következő Byron Katie Munka-videót (is) nagyon szeretem. Most, hogy készült hozzá a magyar felirat, volt, hogy csak úgy hang nélkül néztem a férfit, akivel Katie elvégzi az önvizsgálatot. Érdemes figyelni őt, hogyan engedi át magát a kérdéseknek, és hogyan ismeri fel önmagában az igazságot. (A vele végzett Munka következő részét jövő héten teszem majd fel, úgy lesz teljes a kép a férfi pár perc alatt lezajlott átalakulásáról.)

Ebben az első részben megtudjuk, hogy a férfi húga elvesztette a kislányát, és évek óta nem képes túljutni az ő halálán. Vagy tán mégis? Majd pedig Katie mesél a „látogatásokról”, a szívünknek oly kedves „látogatóink” tárt szívvel fogadásáról és a szeretet természetéről.

A Tükör Szimbolikája – „De, hát én nem vagyok olyan!!!”

2011-12-05T12:16:00.000+01:00

Byron Katie Munka-módszerét, a Négy kérdés és Megfordításokat a „végső tükör-módszer”-nek hívom. A megfordítások során mindig rálátunk arra, hogyan is indul ki a saját elménkből az összes történet, hogyan is igaz, hogy mi vagyunk a forrása mindennek, amit magunk körül érzékelünk.

A tükröződés törvénye mára már széles körben ismert, mégis sokakkal találkozom, akik nem értik pontosan, hogyan is vonatkozik rájuk, hogyan keressék meg magukban a kívül érzékelt jelenségek, viselkedések forrását. Sűrűn hallom azt, hogy „De, hát én nem vagyok ilyen!” Igen, ezerrel küzdök azért, nehogy olyan legyek, mint az általam elítélt viselkedésű ember, hisz valamikor saját magamban ítéltem el az adott tulajdonságot, viselkedésformát, amit azóta is művelek, csak már nem veszem észre.

Sokszor pedig egy sajátságos szimbolikára is szükség van a tükröződés pontos felismeréséhez. Erről a sajátságos szimbolikáról az interneten sok helyen leírt Tükör Törvényei bemutatása és kiegészítése után írok.

A TÜKÖR TÖRVÉNYEI

1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, „én jobban csinálnám”, megváltoztatnám, stb., AZ ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van.

Kiegészítésként annyit, hogy ha fáj, akkor magamról hittem el ugyanazt, amit a másikban ki nem állhatok, és magamra haragszom emiatt, ÖNMAGAMBAN NEM FOGADTAM EL, ezért jól lezártam magam rá, hogy észre se vegyem, mert akkor majd megint fájdalmat fog nekem okozni. A Valóság azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, hiszen belőlem folyamatosan sugárzódik kifelé az én rejtegetni próbált, immár tudattalan szintre süllyedt, valamikor leválasztott „rossz tulajdonságom”, és láss csodát: visszatükröződik a körülöttem élő, felbukkanó emberekben.

A legjobb kapaszkodó, hogy megtudjam, valóban dolgom van-e vele, az tehát a hozzá társuló érzelmi fájdalom, rossz érzés: düh, szomorúság, elkeseredettség, tehetetlenség, félelem, lenézés, felsőbbrendűség, sajnálat, szánalom, csüggedés, leközömbösültség, stb. Egyszerűbben: valahol energetikai feszültség keletkezik a testemben. Ennek az érzésnek a beazonosításához van szükségem az ÖNMAGAMRA FIGYELÉSRE, a befelé nézésre. Első lépésként tehát el kell csendesülnöm, majd megkeresem az érzést magamban, és megnézem, mi zajlik bennem gondolati szinten, milyen történetben vagyok éppen benne, mit mond az elmém, a másik emberről. Mindent leírok, amit találtam, majd a „vádjaimat” egyenként megkérdőjelezem és megfordítom. Többek között magamra is, hisz én vagyok a vetítő. És megkeresem a példákat.

2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni -, és ha ez engem sért, bánt, érint stb., AZ NINCS FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM.

Vagyis, ha valaki mond vagy tesz valamit, ami belém tőrként hasít – megint csak az érzelmi fájdalom a kulcsom -, akkor ezzel a saját magamról elhitt, meg nem kérdőjelezett hiedelmeimre mutat rá. Legyek ezért nagyon hálás, köszönjem meg neki, mert nélküle nem vehetném észre, hisz erre ugyan úgy „megvakítottam” magam. Ő meg erre beszól. :) Az eljárás ugyanaz, mint a fentebb vázolt: magamba nézek, észlelem, hol fáj, szorít, mar az érzés, majd megkeresem, mi is az pontosan, ami felháborított a másik hozzám szóló szavaiban, „ellenem” irányuló viselkedésében. Leírom, majd a Négy kérdés és megfordításokkal megvizsgálom.

3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem nem érint, AKKOR AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.

Annyit szeretnék hozzátenni, hogy ha rólam, nekem mondja, akkor legalábbis az életemben korábban én is éltem ilyet, csak mondjuk már feldolgoztam. Azt szoktam mondani, hogy „Minden vagyok”. Senki nem tud olyat mondani, ami ne lennék, ne lettem volna, legfeljebb én már felismertem és feldolgoztam magamban mindezt. És ilyen esetben semmiképp nem az a dolgom, hogy a másik arcába vágjam: „Ez a te dolgod! Nézd meg magadban, ez rólad szól!” Ez egy igen arrogáns hozzáállás, és igazából a háborúskodás kezdete, hisz miért is lenne ő nyitott az én másfajta szemléletmódomra, ha az első adandó alkalommal elkezdem vádolni őt.

Ilyenkor a következőt mondhatom neki: „Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, igen, igazad van, látom magamban mindezt. Ha még bármit észlelsz bennem, amiről szerinted tudnom kell, kérlek, mondd el, hogy azt is felismerhessem.”

(Egy régebbi bejegyzés, kifejezetten a kritika témájában itt, érdemes felfrissíteni:

http://onmunka.blogspot.com/2010/10/te-mit-csinalsz-ha-valaki-jol-megmondja.html)

4. Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

És természetesen, mindez a „jó” tulajdonságokra is igaz: csak akkor tudom észrevenni a másikban azt a csodálandó tulajdonságot - amiről én sokszor azt gondolom, hogy soha nem leszek képes olyan lenni -, ha az belőlem indul ki, bennem van meg. Érdekes tapasztalatom, hogy amikor kifejezetten ilyen gyakorlatot végzünk a tréningeken, a résztvevők még nehezebben találják meg magukban ezeket a kedves tulajdonságokat, az ezeket igazoló példákat, mint a „kellemetleneket”.

És most akkor néhány szó azokról a trükkökről, fogásokról, melyek segítségével felismerhetjük a tükör szimbolikáját. Vegyünk egy konkrét példát: A főnököm kiabál velem. Én pedig inkább egy visszahúzódó, csendes valaki vagyok, életemben egy hangos szó sem hagyta el a számat, na, akkor hol vagyok én olyan, mint ő?

Egy nagyon fontos pont, amiről sokan elfelejtkeznek az, hogy ha már gondolatban, fejben csinálom az adott dolgot, akkor is csinálom. Vagyis gondolatban kiabálok a főnökömmel, már akkor, amikor azt hiszem, hogy nem kéne kiabálnia. Vagy szóban is „kiabálok” róla, amikor újra meg újra elpanaszolom a barátaimnak, családtagjaimnak, hogy milyen elviselhetetlen is ez az ember, amikor kiabál. És arról se felejtkezzünk el, hogy saját magammal hányszor kiabálok a fejemben minősíthetetlen hangnemben, szó szerint „leordítom a saját fejemet”, amikor valamit nem úgy sikerül megcsinálnom, ahogy terveztem, amikor „hibázom”, amikor nem felelek meg a saját elvárásaimnak. Kérlek, mindegyik megfordításra keresd meg a konkrét példáidat, mert mindig a konkrét példákból tudatosulunk rá a saját működésünkre.

Vagyis, ha ezt visszafordítjuk, akkor én saját magammal vagyok elégedetlen, saját magammal kiabálok, saját magamnak nem felelek meg, erre pedig „kapok” egy főnököt, aki kiabál velem, amikor valamivel elégedetlen, én meg persze felháborodom, hogyan is lehet ilyen bunkó. Amíg engem zavar az ő kiabálása, addig még saját magammal kiabálok, és ha az jut eszembe az ő kiabálásáról, hogy pl. nem elégedett velem, akkor szimbolikusan ez azoknak a pontoknak a felismerésére és feldolgozására hívja fel a figyelmemet, ahol én nem vagyok elégedett saját magammal (meg másokkal…). Ha felismerem és feldolgozom magamban mindezt, akkor már nem fogok magammal kiabálni, ezért nem fog zavarni, ha ő kiabál velem, hanem nyitottan tudok lenni a helyzetben, nem fogom menekülőre a dolgot. Aztán még az is lehet, hogy valami fontosat meg is hallok a főnököm szájából, ami eddig nem jutott el az agyamig, mivel rögtön ellenállásba mentem át, amint kiabálni kezdett. (És akkor arról a generációs szimbolikáról még nem is beszéltünk, hogy vajon egy nő vagy férfi szájából jön mindez… Mert ez még egy kicsit tovább bonyolítja a képet.)

És még egy fontos szimbolika: Mondjuk, nagyon zavar, hogy a párom dohányzik. Nem a füst miatt, hanem a szokás miatt. Illetve pont itt van a „belépési pontom” az egész történetbe – mit jelent számomra az, hogy ő dohányzik, hogyan értelmezem, miért is zavar az engem pontosan, hogy ő dohányzik? Mert függ tőle és nem képes abbahagyni? Mert a cigizéshez menekül a feszült pillanatokban? Mert nincs tekintettel másokra? Mert nem vigyáz magára, az egészségére? Mert gyengének tartom emiatt a függősége miatt?

Ahogy én értelmezem az ő dohányzását, azzal van nekem is dolgom magamban. Ha függőségként, akkor keressem meg magamban, én mitől vagyok függő, és nincs olyan, hogy semmitől, csak még nem láttam erre rá eddig. Ha feszültségoldónak gondolom, akkor nézzem meg, én hova menekülök a feszültségeim elől, én milyen „cigire” gyújtok rá. Ha a történetem az, hogy ő nincs tekintettel másokra, keressem meg, én hol nem vagyok tekintettel másokra, rá és önmagamra. Ha attól félek, hogy nem vigyáz magára, tudatosíthatom, én hol nem vigyázok magamra. Ha pedig ez a szokás a gyengeségéről árulkodik nekem, megkeresem, hol tartom én gyengének magamat, és megkérdőjelezem a „gyengeségeimet” a négy kérdéssel. A saját gyengeségem elítélését vetítem ki rá, ezért haragszom rá, vagyis igazából önmagamra haragszom.

Elképzelhető, hogy kicsit bonyolultnak tűnik ez az egész, főleg, ha még nem vagy gyakorló önismerkedő. Azért is írtam ezt a bejegyzést, hogy ennek segítségével még mélyebben láthass magadra, még könnyebben felismerhesd a saját működésedet a körülötted élő emberek tükrében. Szívesen veszem, ha hozzászólásban megosztjátok a saját tükör-felismeréseiteket, hogy mindannyian tanulhassunk belőlük. És ha valahol még így is homályos marad az a tükör, kérdezzetek bátran.

„Tudom, mi a legjobb számodra” – Byron Katie videó

2011-12-02T09:19:00.000+01:00

Mindannyian úgy kondicionálódtunk, hogy azt hisszük, az a dolgunk, hogy megmondjuk másoknak, szerintünk hogyan kéne élniük az életüket. És tudat alatt ezt azért csináljuk, mert azt hisszük, hogy így szeretjük jól őket… „Én jobban tudom, mi a legjobb számodra!” Hallod ebben a mondatban az arroganciát és az erőszakot? Képzeld el az életedet nélküle:

Ki lennél, ha soha többé nem kéne „jól” tudnod, hogy mi a „jó” a másik számára, még ha az a gyereked is? Mert, ha a gyerekedről van szó, akkor még inkább „jól tudod”. Megint csak ingoványos a talaj, hisz szülőként végképp úgy gondoljuk, hogy gyerekünknek az általunk kijelölt úton kell végigmennie, mert majd akkor lesz „megfelelő”, „sikeres” és „boldog”. Teljesen biztos lehetsz ebben? Hogyan éled az életedet, ha elhiszed a gondolatot, hogy a gyerekednek a te utasításaidat kell követnie, ő meg érdekes mód nem így tesz? Mennyire vagy TE hiteles a boldogság tanításában? Istenem, mennyi feszültségtől kímélhetnénk meg a gyerekeinket, no meg persze magunkat, ha nem ragaszkodnánk foggal-körömmel ezekhez a bezápult hiedelmekhez! És mennyivel több szeretet lenne a kapcsolatainkban…

Ha elég bátor vagy, írd össze az összes, gyermekeddel kapcsolatos elvárásodat, melyeket, ha teljesít, akkor szerinted boldogabb lesz, majd vizsgáld meg őket egyenként a Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal.

Segítségképpen itt egy újabb Byron Katie videó, amit egy börtönfoglalkozáson rögzítettek. Katie rendszeresen jár börtönökbe, hogy megtanítsa az ott élőknek megkérdőjelezni a stresszes gondolataikat. Ebben a videóban Katie egy Apának segít megvizsgálni a lányával kapcsolatos elvárásait. Ismerjetek rá önmagatokra, bármilyen kapcsolatotokra illjenek is az itt elhangzottak. És tegyétek fel magatoknak a jól ismert kérdést: Kinek a dolgával foglalkozom?

Alvilág - Nem Az A Problémád, Amit Annak Gondolsz

2011-11-28T11:20:00.000+01:00

„Kérdőjelezd meg az alvilágot, és szabad leszel.” (Byron Katie)

Azt tapasztalom, hogy még a gyakorló ÖnMunkások sincsenek tisztában ezzel a fontos hiedelem-felkutató módszerrel, ezért külön bejegyzést szentelek neki. Nézzük, mi is az az ún. „alvilág”, és hogyan férkőzhetünk hozzá.

Tegyük fel, hogy elhagy a párod egy másik nőért/férfiért. Furcsán hangozhat, de a problémád alapvetően nem ez a történés, hanem az, amit Munka-nyelven „alvilágnak” nevezünk. Úgy szoktam magyarázni, hogy történik valami az életemben, például a fent említett esemény, és ez beindítja azt a sok-sok mélyen meghúzódó hiedelmemet önmagamról, a páromról és az életről, amikről általában fogalmam sincsen. És ezek a hiedelmek elárasztanak az érzelmi hatásukkal is: teljes felkavarodás lesz bennem. De nézzük konkrétan, miről is beszélek. Kérlek, fejezd be a következő mondatot magadnak, annyi módon, ahány módon csak eszedbe jut. Csukd be a szemed, és keresgélj. Idézd fel a helyzetet, mintha épp most történne veled.

„Elhagyott a párom, és ez azt jelenti, hogy…”

Mondok néhány tipikus példát, Te keresd meg a sajátjaidat, nem biztos, hogy ezek a hangsúlyosak nálad, bár, mint tudjuk: nincsenek új stresszes gondolatok, mindegyiket újrahasznosítjuk.

„Elhagyott a párom, és ez azt jelenti, hogy…”

A férfiakban/nőkben nem lehet megbízni.
Örökre egyedül maradok.
Sosem leszek boldog.
Az élet kegyetlen.
Nem érdemlem meg, hogy boldog legyek.
Valamit elrontottam.
Jobban kellett volna figyelnem.
Óvatosabbnak kellett volna lennem.
Figyelnem kellett volna a jelekre.
Nem kellett volna így kiadnom magam.
Visszaélt a bizalmammal.
Valami baj van velem, mint férfival/nővel.
Nem vagyok képes boldoggá tenni valakit.
Mellettem nem lehet megmaradni.
Szörnyűséges vagyok.
Megérdemlem, hogy így büntessenek.

Szóval, amikor a párod közli, hogy elmegy, akkor ezek a történetek mind egyszerre indulnak be, vagyis nem csoda, ha nagyon lesújtva érzed magad. De nézzük csak vissza ezeket a hiedelmeket, például azt, hogy „Valamit elrontottam” – elképzelhető, hogy ez egy másik eseményre is vonatkozhat az életedben? Mondjuk, nem kapod meg azt a hőn áhított fizetésemelést, amit már oly régóta ígérgetett a főnököd. Felmerülhet-e benned ebben az esetben is az a gondolat, hogy „Valamit elrontottam”? Vagy, mondjuk „Nem érdemlem meg”? Vagy éppen, „Az élet kegyetlen”?

Ezek az alvilági vagy mögöttes hiedelmek már nagyon régen velünk vannak, a legtöbb elmélet szerint legkésőbb 6-7 éves korunkig magunkévá tesszük őket, ők szépen lesüllyednek a tudatalattinkba, mi pedig velük együtt éljük az életünket, és azon csodálkozunk, miért is nem megy nekünk ez a dolog. Hogy miért ismétlődnek látszólag ugyanazok a történések, ugyanolyan típusú emberek, események, problémák. Zárójelben: nagyon fontos, hogy nem az események ismétlődnek, hanem az, ahogy mi megéljük őket, hiszen a meglévő hiedelem-szűrőink nem engedik másképp megélni a történteket. Vagyis, a pillanat tört része alatt vetítődnek rá a hiedelmeim az éppen zajló történésre, én pedig csodálkozom, hogy mitől érzem magam már megint szörnyűségesen. (Erről részletesebben egy régebbi bejegyzésben írtam, érdemes felfrissíteni: http://onmunka.blogspot.com/2010/10/miert-erzekelem-vilagomat-olyannak.html)

Nézzünk még két példát, teljesen aktuálisak, tegnap merültek fel a Facebook csoportunkban. Éld bele magad a helyzetekbe, nézd meg, mit találsz odabent.

„Nem tudok meggyógyulni a betegségemből, és ez azt jelenti, hogy…”

Kicseszett velem az élet.
Sosem leszek boldog.
Nem vagyok teljes értékű.
Valami baj van velem.
Az élet egy küzdés.
Nem érdemlem meg, hogy boldog legyek.
Valamiért büntetve vagyok.
Nem lehet gyerekem.
Örökké szenvedni fogok.
Nem vagyok szerethető.
Nem tudom jól csinálni.
Meg kell találnom a megoldást.
Nekem kell ezt megoldanom.
Ha meggyógyulok, boldog leszek.
Reménytelen eset vagyok.

Előbb hittem el azt, hogy „Valami baj van velem”, és hogy „Az élet küzdés”, mint hogy ez a betegség belépett volna az életembe. Tudom, úgy tűnhet, mintha ez az esemény hozta volna létre ezeket a hiedelmeket, igazából azonban pont fordítva van. Képzeld csak, ha nem tudnád többé elhinni mindazt, amit itt az alvilágokban találunk, akkor nem tudnának életed történéseire rávetülni, és képes lennél az életet úgy megélni, ahogy az éppen van. Gondolati ellenállás és érzelmi szenvedés nélkül. Melyik állapotban áll rendelkezésedre vajon több energia és kreativitás? Költői kérdésnek szántam. :)

Katie úgy fogalmazza ezt meg, hogy „Kérdőjelezd meg az alvilágot, és szabad vagy.” Természetesen, ez egy folyamat. Újabb és újabb rétegeidhez lesz hozzáférésed, ahogy haladsz az önfeldolgozásoddal. És ahogy fogynak a hiedelmek, úgy éled meg egyre könnyedébben az életedet, hisz már nincs történet, ami rávetülne az éppen zajló élethelyzetre. Csak tiszta elme marad, mely történetmentes, és nem kommentálja a háttérből, hogy most szerinte épp mi folyik. Mert persze nem az folyik, csak amíg hiszem, amit hiszek, addig nem tudok mást látni, érzékelni.

És akkor a másik tegnapi példánk:

„A nők csak barátnak akarnak engem, és ez azt jelenti, hogy…”

Nem vagyok vonzó férfi.
Valami baj van a férfiasságommal.
Rosszabb vagyok más férfiaknál.
Valamit rosszul csinálok.
Valahogy meg kell szereznem a nőt.
A nők hülyék és vakok.
Sosem találom meg a páromat.
Sosem leszek boldog.
Kicseszett velem az élet.
Keményebbnek kell tűnnöm.
Férfiasabbnak kell látszanom.
A nők a macsókat szeretik.
Macsónak kell lennem.

És még úgy is megnézheted az adott hiedelem alvilágát, hogy kicsit átfogalmazod a következő módon:

„Azért hagyott el a párom, mert…”

„Azért nem tudok meggyógyulni, mert…”

„Azért csak barátnak akarnak a nők, mert…”

Valószínűleg nagyon hasonló dolgokra fog így fény derülni, de elképzelhető, hogy új aspektusokra is rábukkansz.

Mindebből pedig teljesen nyilvánvaló, hogy miért is nem működik a pozitív gondolkodás, a pozitív megerősítések. Amíg nincs kihívást okozó helyzet az életemben, addig nyugodtan elvagyok azzal, hogy „Csodás életem van, csak pozitív dolgok történnek velem az életben, mindenki szeret engem”, stb. De ha beüt a ménkű, akkor felloccsan a szmötyi az alvilágból, mint azt a kedvenc kakikupacos és tejszínhabfújós hasonlatommal érzékeltetni szoktam. (A pozitív gondolkodásról, illetve a vonzás törvényéről itt rántom le a leplet: http://onmunka.blogspot.com/2011/04/miert-is-nem-mukodik-vonzas-torvenye.html

És itt: http://onmunka.blogspot.com/2011/04/pozitiv-gondolkodas-arnyoldalai.html)

Byron Katie Munka-módszerével megkérdőjelezheted a kupacocskádat alkotó hiedelmeket, és soha többé nem kell erőlködnöd azon, hogy valami jóra, pozitívra gondolj. Elég fárasztó tud ez lenni. Ha már Te is belefáradtál, tanuld meg a Munkát és végezd rendszeresen. Ha szeretnéd a módszert gyorsan, profin, kis csoportban, bensőséges, segítő légkörben megtanulni, várlak szeretettel egy ÖnMunka Alaptanfolyamon.

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam: 2012. január 14-15. Jelentkezési határidő: december 16. péntek

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Találkoztál Már Valaha A Pároddal? – Byron Katie Videó

2011-11-24T09:41:00.000+01:00

„Kinek van szüksége a Jóistenre, ha van neked egy jó kis véleményed?”

„Nincs két ember, aki találkozott volna egymással.” (Byron Katie)

A mai frissen fordított Byron Katie videónkból villámsebesen esik le, mit is művelünk a másikkal (és magunkkal) a kapcsolatainkban. És, hogy esélyünk sincs meglátni, ki a másik ember valójában, amíg folyton diktálunk neki, és elhisszük azt, amit róla gondolunk.

A videó címe: „A férjemnek megértőbbnek kéne lennie”. Micsoda őskövület hiedelem. Aki ismeri a Munkát, már tudja, hogy mennyivel felszabadítóbb enélkül élni. És mennyivel könnyebben szerethető a párunk is, ha már nem várjuk el tőle, hogy értsen meg minket. Paradoxonnak tűnik, mégis így van. Ne csak nézzétek, hanem csináljátok is Katie-vel az önvizsgálatot.

Byron Katie Ébresztő Idézetek 2.

2011-11-22T10:34:00.000+01:00

Egy újabb adag elgondolkoztató, megértést elősegítő, a megtapasztalásaitoknak „keretet adó”, útmutató idézetet gyűjtöttem szép batyuba. Katie szavai dőlt betűvel, idézőjelben olvashatók, és némelyik után az én tippjeim, kommentjeim, melyeket a Facebook zárt csoportunkban szoktam napi útravalónak adni. Itt most jó néhány napra való sorakozik, szép lassan érdemes magadba engedni őket. És újra meg újra visszatérni, mert már jövő héten máshogy fogod érteni. És mindig más fog éppen akkor mondani valamit, helyre rakni benned valamit. Ez már csak ilyen. :)

„Amit még nem ismertél fel önmagadban, azt nem tudod megváltoztatni. Amint ráébredsz arra, amire eddig csukva volt a szemed, a változás magától történik meg.”

Ezt szoktam Nektek mondani, amikor kérdezitek, mit-hogyan csináljatok másképp. Amíg nem tudod, milyen tudatalatti motivációból csinálod úgy, ahogy, addig legfeljebb megerőszakolni tudod magad a felszínen, hogy ne úgy csináld. Majd csinálod ugyanazt valahol máshol, csak észre sem veszed. Ha azonban feltárulnak a tudattalan motivációid és megkérdőjelezed őket, akkor semmilyen erőfeszítést nem kell tenned azért, hogy másképp csináld. Másképp fog csinálódni, és nagy-nagy nyugalmad lesz benne, és csak ámulsz, hogy hogyan is lehetséges mindez. Csuda dolog ez!

„Ha ez a gyereked útja, pont Rád van szüksége szülőként, hogy végigmehessen rajta. Semmi sincs itt elromolva. Nincsenek hibák.”

Éljenek a gyerekek és a szülők! Mert pont egymásra van szükségünk, hogy mehessünk az Utunkon. Akinek nincs szülője, annak pont arra. Hiszen amid/akid nincsen, arra nincs szükséged. Vagyis pont arra van szükséged, hogy ne legyen, mert így „tartódsz” az utadon, és így fedezheted fel Önmagadat.

„Azt javaslom, hogy ne a tested meggyógyítása motiváljon a Munka végzésére. Az igazságért merülj magadba. Gyógyítsd meg az elmédet.”

Vagyis, ne legyen olyan elvárásod, hogy majd, ha 10 önvizsgálatot elvégzel a betegségeiddel kapcsolatban, akkor azok elmúlnak. A Munka nem adja be a derekát az elvárásainknak, oly bölcs tanár. Nehogy már úgy kapj meg bármit is, ahogy eddig is próbáltad az életben: erőszakkal. A motiváció itt=erőszak. Önmagam, a Valóság, és a Négy kérdés megerőszakolása. És ilyenkor nem kapod meg a megnyugvást. És persze ez minden más Munka-motivációnkra igaz. KÍVÁNCSISÁG, NYITOTTSÁG, LELKESEDÉS, ŐSZINTESÉG, JÁTÉKOSSÁG, ELVÁRÁSMENTESSÉG - ettől működik. Úgy, ahogy épp nálad kell működnie, nem pedig úgy, ahogy Te elképzeled.

Kérdés Katie-hez: „Teljesen maguk alá temetnek a hiedelmeim. Hogyan lesz valaha időm minden hiedelmemet megkérdőjelezni?” Katie válasza: „Ne izgasd magad azon, hogy mindegyiket vissza kell csinálnod. Mindig azt a hiedelmet vizsgáld meg, ami épp most stresszt okoz benned. Sosincs egynél több. Csináld vissza azt az egyet. Honnan tudom, melyik hiedelmemmel kell éppen dolgoznom? Onnan, hogy épp itt érkezik.”

Emellet jótanács: mindig a legerősebb érzelmi töltetűvel dolgozz. Javaslom az 1-10-ig beskálázást. És érdemes megvizsgálni azt a hiedelmet is, hogy „Soha nem leszek képes megszabadulni az összes hiedelmemtől.”

„A félelemnek csupán két oka van: az a gondolat, hogy elveszítesz valamit vagy az a gondolat, hogy nem kapod meg, amit akarsz.”

Ebben a mondatban minden benne van. Az egész életed. A szenvedésed ésa szabadságod.

„A családod a múltbeli hiedelmeid visszhangja.”

„Csak akkor tudsz nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit keresel.”

„Minden stresszes gondolat elválaszt téged tőlem. És önmagamtól.”

„Ha úgy gondolod, hogy a segítségedre kéne lennünk, légy segítségére önmagadnak (és másoknak).”

„Nem szégyenítettem meg a gondolataimat és nem is harcoltam velük. Megkérdőjeleztem őket, ők pedig nem harcoltak velem tovább és abbahagyták a megszégyenítésemet is.”

„Hogy mi a különbség az élvezet és az öröm között? Ohh... Fényévnyi! Több dimenziónyi! Az élvezet az ürességed kitöltésére tett kísérlet. Az öröm pedig az, ami vagy!”

„A béke félelmetesnek tűnik, mert nincs benne önmagad által gerjesztett adrenalin. Ki lennél a történeted nélkül?”

„Az egyetlen dolog, amitől félsz az a valótlanság, amit te magad találtál ki.”

„Vedd észre azt a pillanatot, amikor a szeretetet becseréled káoszra a mai nap folyamán. Az önvizsgálat segítségével visszatalálhatsz a szeretethez.”

„Életed minden szereplője a képzeleted szüleménye - még saját magad is.”

„A Munka megtisztulás. Ma is fürdesd meg az elmédet.”

„Ha valódi önvizsgálatot szeretnél tartani, ne a kérdésre válaszolj. Engedd meg, hogy a kérdésre kikívánkozó válasz felbukkanjon belőled.”

„A megvilágosulatlan elmének hinnie kell azért, hogy létezhessen, és így felébreszthesse az elhívőt arra, ami nincs, ami sosem volt, és ami sosem lehet.”

„A szabadság már most is a tiéd. Tárd ki az ajtódat előtte. Itt a kulcs: kérdezz, várj, halld meg a választ.”

„Kérdőjelezd meg és csináld vissza a félelmedet ma. Senki nem tudja ezt megtenni helyetted.”

„Hogyan őrzöd meg az egód épségét? Védekezéssel, természetesen.

Figyeld, mikor kezdesz el védekezni vagy magyarázkodni. Ha rajta kapod magad, tedd föl magadnak a kérdést: Mit védelmezek most olyan vehemensen? Majd figyeld, mi történik.

„Amikor üldögélsz és jön egy hatalmas felismerésed, szerinted ezzel vége a dolognak? Szerintem nem. A Munka elvégzése a folyamatnak csak a fele; a másik fele akkor történik meg, amikor a felismeréseid életre kelnek. Amíg a felismeréseid nem élnek cselekedetek formájában, addig nem teljesen a tieid.”

(Byron Katie)

Mindannyian Ártatlanok Vagyunk

2011-11-17T10:16:00.000+01:00

Igen, Te is. Igen, ő is. És igen, még ő is ártatlan. Akiről azt gondolod, hogy soha nem tudnál megbocsátani neki. Nagyon fontos, hogy megértsd, mit értünk ártatlanság alatt. Semmiképp nem hagyunk jóvá semmilyen bántalmazást, egyszerűen csak megértjük, hogyan működünk, és miért is tesszük, amit teszünk. Még akkor is, ha az másoknak fáj. A Munkával mindezt felismerheted és kitisztíthatod. Megtisztíthatod magad az összes szégyenedtől, bűntudatodtól, és szép sorban életed minden szereplőjének megbocsáthatsz. Bármekkora legyen is a seb. Hisz ki bánt kit, ha magadban hordozod, akár életed végéig a fájdalmadat? Itt az ideje megérteni és letenni. Megnyugodni és szeretni. Hisz mindannyian csakis erre vágyunk: hogy szerethessünk. Bármennyire is nem úgy tűnik most mindez.

Fordítottam egy rövid részt egy Byron Katie előadásból, szeretettel ajánlom befogadó figyelmetekbe:

„Biztos Te is ismersz olyan embereket, akik teljesen hidegek, bezártak. Ártatlanok ők, azért ilyenek, mert elhiszik a gondolataikat. Vagy azok, akik barátságtalanul vagy tán gonoszul bántak veled. Nekik is pont ilyeneknek kell lenniük, mivel elhiszik a rólad és a világról szóló gondolataikat. Vagy vegyük azokat a tetteidet, melyeket úgy megbántál. Melyek miatt bűntudatod van, és szeretnéd visszacsinálni őket. Ha visszamész, és jó alaposan megvizsgálod, mit hittél el azelőtt, mielőtt azt tetted, amit tettél, teljesen tisztán fogod látni, hogy NEM VOLT VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGED. Nulla. És bármi, amit a cselekedet előtt hittél, még most is hiszed. És újra meg fogod tenni, amit akkor tettél, csak tán egy kicsit finomabbra veszed a figurát, nehogy oly nyilvánvalóan bukjál le a következő alkalommal. Ezért is válunk olyan titkolózóvá, zárttá. Pedig ez az egész annyira fáj!

Tehát, ha visszamész a cselekedet előtti pillanatba, és megnézed, mit hittél el éppen akkor, majd mindent leírsz egy papírra, és szép sorban megkérdőjelezed ezeket a hiedelmeidet a Négy kérdéssel és a megfordításokkal, de úgy igaziból, nem csak rávágva az „Igaz ez?” kérdésre, hogy „Nem. Az egész már elmúlt”, aztán pedig megállapítod, hogy a Munka nem működik. Négy kérdésünk van – okkal. És megfordításaink vannak – okkal. És saját példáink vannak, melyeken keresztül önmagunkat ismerhetjük fel. Ez a Munka.

És ezután, az élet történik, ahogy történik, te pedig észreveszed, hogy már máshogy élsz. Az elméd mondhatja ugyan azt, hogy még mindig elhiszed, amit hittél, de amikor történik veled valami, már nem ugyanúgy reagálsz, mint azelőtt. Elvégzed ma itt a Munkát, és hiheted azt, hogy még mindig elhiszed a megmunkázott gondolatot, az élet azonban megtörténik, ahogy innen elmész, és már nem lesz benne fájdalmad. Ugyanaz a régi helyzet felbukkan, te pedig már nem fájsz.

Mondok egy példát. Tételezzük fel, hogy haragszol valamelyik szülődre. Elmész innen, és továbbra is úgy hiszed, hogy haragszol rá. Aztán összetalálkozol a szülőddel, és azt veszed észre, hogy már nem haragszol. Vagyis az elme mindent gondolhat. Ami az én fejemben történik, ugyanaz történik a ti fejetekben is. Az egyetlen különbség az, hogy én már nem hiszem el. Vagyis az elme az én fejemben szabad, szabadon futkoshat át rajtam. És ez nem azt jelenti, hogy letagadom, vagy nem veszek róla tudomást. Hisz egyszerre vagyok az is és nem az. És több mint nyitott vagyok rá, hogy mutassatok nekem olyan gondolatot, melyet még elhiszek. Ismerem a szabadság ízét. Tudom, milyen az.

Tehát, ha megkérdőjelezed mindazt, amit azelőtt hittél, hogy elkövetted a bűntudatot okozó cselekedetedet, akkor nem csupán a pillanat tört része alatt látsz rá az áratlanságodra, hanem soha többé nem fogod már tudni elhinni sem. Ezért aztán az egész világod megváltozik. De mindezt csak akkor élheted meg, amikor az élet újfent megtörténik.

Az élet pedig a te képzeletedből születik meg. Az élet a tükörképe annak, amit te igaznak képzelsz. És amennyiben nem szereted a világodat, meghívlak, hogy kérdőjelezd meg mindazt, amit a világról hiszel.”

(Byron Katie)

Ha egy gyakorló ÖnMunkás férfiú saját megtapasztalását szeretnéd olvasni a témában, csodálatos írás született tegnap: Csak Szeretni Tudunk

http://a-munka.blogspot.com/2011/11/csak-szeretni-tudunk.html?spref=fb

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? - Ha kíváncsi vagy az ártatlanságodra, valódi önmagadra, a motivációidra, és a szabadság ízére, tanuld meg Byron Katie önvizsgálati Munka-módszerét. 2-NAPOS ÖNMUNKA ALAPTANFOLYAM, DEC. 3-4. idén utoljára. Ha itt az időd, várlak szeretettel, a jelentkezési határidő nov.21-ig meghosszabbítva. Kiscsoportos, személyes, bensőséges, Szívből jövő Munka. Részletek itt:

http://kincsamivan.hu/programok.html